Garázdaságnak minősítették a debreceni HaHa-rendezvény megzavarását

A rendőrség nyomozást indított a Hallgatói Hálózat debreceni oktatáspolitikai fórumának megzavarása miatt. A diákokkal egy Loki-drukker fenyegetőzött, akiről kiderült: 2010-ben a Fidesz választási listáján szerepelt.

Garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség a Hallgatói Hálózat debreceni, hétfői rendezvényének megtartása miatt - közölte lapunk érdeklődésére a Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitány.

Mint beszámoltunk róla: a debreceni Romkert teázóban helyi diákok oktatási fórumot szerveztek hétfő délutánra az országos tiltakozási hullámhoz kapcsolódva. A rendezvény elején azonban mintegy tíz helyi focidrukker jelent meg a helyszínen, akik Szepesi Attila vezetésével trágár hangon fenyegetőztek, többeket életveszélyesen megfenyegettek, bírálták a diákok megmozdulását. Szepesiről kiderült: 2010-ben szerepelt a Fidesz választási listáján. A fórumot megzavarók ellen a rendőrség akkor nem lépett föl. Az esetről videófelvétel készült, amely megtekinthető itt.

Gyurosovics József dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány tájékoztatása szerint "2013. február 11-én a debreceni Romkert Kávézóban a Hallgatói Hálózat nyilvános fórumot tartott. A rendezvényről a szervező a rendőrség felé nem tett bejelentést, mivel nem is terhelte ezirányú kötelezettség. Magán a rendezvényen rendőr nem volt jelen, ugyanakkor a Debreceni Rendőrkapitányság amikor a fórumról értesült, két fős rendbiztosi szolgálatot működtetett. A rendbiztos és munkatársa észlelte, hogy a rendezvényen a debreceni labdarúgó csapat szurkolói is megjelentek. A rendbiztosnak a szervező kijelentette, hogy a szurkolók magatartása, fellépése miatt nem kíván feljelentéssel élni, eljárást nem kezdeményez. Tekintettel arra, hogy a szervező a rendőrök felé jogsértést nem jelzett, rendőri intézkedést nem kért, így a helyszínen rendőri intézkedésre nem került sor. A rendbiztosi szolgálat törvényesen, szakszerűen járt el, a rendezvényt a rendőrség nem biztosította".

A közlemény így zárul: "a rendezvény megzavarásáról, annak szervezője nem tájékoztatta a rendbiztost. Miután a rendőrség tudomására jutott a rendzavarás, hivatalból 2013. február 13-án garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.