Garantált hitközségi balhé

Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató leváltásáról dönt a BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) csütörtöki rendkívüli közgyűlése. Volt már ilyen kísérlet, de tavaly októberben a küldöttek végül Tordai Pétert, a BZSH elnökét távolították el, az ügyvezető igazgatót pedig megerősítették tisztségében.

Most mások az erőviszonyok. A korábban transzvesztita előadóművészként is fellépő Schwezoff Dávid – aki a posztjáról távozó, időközben Lázár János miniszter tanácsadójává szegődő Zoltai Gusztávot váltotta az ügyvezetői poszton – nemrégiben megszüntette Frölich Róbert, a Dohány utcai körzet főrabbija és felesége munkaszerződését. Mindezt összefüggésbe hozta a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerével kapcsolatos esetleges gazdasági visszaélésekkel.

Schwezoff a rabbitestületet is magára haragította
Schwezoff a rabbitestületet is magára haragította
Kallos Bea / MTI

Eddig nem fordult elő, hogy az ügyvezető felbontsa egy rabbi munkaviszonyát. A Dohány utcai körzet változatlanul főrabbijának tekinti Frölich Róbertet. Hasonlóan foglalt állást a rabbitestület is, amely visszautasította a Frölichet ért, alaptalannak tartott rágalmakat. Példátlan lépésével Schwezoff nemcsak Frölich Róbertet és a Dohány utcai küldötteket, hanem a jelek szerint a rabbitestületet is magára haragította.

Annak azonban igen csekély a valószínűsége, hogy a rendkívüli közgyűlés után elcsituljanak az indulatok. Még akkor sem, ha a küldötteknek valóban sikerül meneszteniük az ügyvezető igazgatót. Schwezoff Dávid ugyanis – az alapszabályra és a BZSH jogi állásfoglalására hivatkozva – szabálytalannak tartja a közgyűlés összehívását. Szerinte bármilyen döntés születik, az érvénytelennek számít.

Hadiállapot

Naivitás volt azt gondolni, hogy a hitközségben már nem lehet nagyobb a zűrzavar. Végképp elszabadultak az indulatok, a hadviselő felek turbófokozatra kapcsoltak. Rendkívüli közgyűlés, gazdasági vádak, feljelentések – alig győzzük kapkodni a fejünket. Czene Gábor írását itt olvashatják.

A Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) ellenben „a taghitközsége iránti felelőssége tudatában” arra a következtetésre jutott, hogy Schwezoff véleménye téves jogi állásponton alapul: a közgyűlés összehívása igenis jogszerűen történt. Az egymásnak homlokegyenest ellentmondó állásfoglalások alapján több mint valószínű, hogy a balhé folytatódni fog a hitközségben.

A rendes tisztújításig amúgy már csak néhány hónap van hátra, de a közgyűlés összehívásának kezdeményezői úgy ítélik meg: olyan állapotok uralkodnak, hogy ezt a kevés időt sem lehet kivárni. A sorozatos botrányokat a közelmúltban Frölich Róbert így kommentálta egy sajtóbeszélgetésen: „Több mint mélyrepülés. Soha ilyen rossz nem volt a magyarországi zsidóság renoméja, mint napjainkban. A hitközség és a zsidóság, tisztesség ne essék szólván, közröhej tárgya.”

A rendkívüli közgyűlést élénk belső levelezés előzi meg, az egyik küldött például ezt írta társainak: „Szeretném mindenkinek a figyelmét felhívni arra, hogy a BZSH nem egyenlő a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerével, valamint arra, hogy a jelenlegi helyzethez – amely a BZSH fennmaradásának vagy megszűnésének kérdését jelenti – nem ez az egy ügy vezetett. (...) Legyen határozatképes és példamutató ez az esemény. Az elvesztett bizalmat most van lehetőségünk újraépíteni. Tehát én mindenképpen ott leszek.” Amennyiben a mostani rendezvény mégis határozatképtelen lesz, a megismételt közgyűlést egy hét múlva tartják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.