Galériaközpont Újbudán

Megnyílt az első galéria Újbuda leendő Kulturális Városközpontjában, a Bartók Béla úton. A Faur Zsófi – Ráday Galéria a ferencvárosi Ráday utcából költözött a XI. kerületbe.

Újbuda idén öt neves képzőművészeti galériával írt alá szerződést a Bartók Béla úton üresen álló önkormányzati helyiségekre a már javában épülő Kulturális Városközpont részeként. Így a Simon and TemplART Kft.-vel, a Vincze ART Bt.-vel, a Godot Közhasznú NKft.-vel, Glázer Attilával és a Ráday Galéria és Kiadó Kft.-vel. Közülük utóbbi egyben az első beköltöző fecske, amelyik a IX. kerületi Ráday utcából érkezik Újbudára. A galériát Bán Mariann keramikusművész kiállításával nyitották meg.

A Ráday Galéria új helyszíne kiválóan alkalmas arra, hogy Újbuda változatos programokat és magas színvonalú kortárs művészeket felvonultató színfoltja legyen. Ezt mutatja az is, hogy a soron következő kiállítás Révész László alkotásait, és az ehhez kapcsolódó kifestőkönyvet mutatja be, novemberben pedig a párizsi világkiállításon fotóművészeivel jelenik meg a galéria. A kortárs művészet ilyen típusú felkarolása, a kerület és a Ráday Galéria együttműködése egyben kezdete lehet az önkormányzat azon törekvéseinek, hogy Újbudán sokoldalú kulturális központ jöhessen létre a Bartók Béla  úton és környékén további intézmények bevonásával.

A XI. kerület a Kulturális Városközpont projektjének pályázati kiírásában konkrétan meghatározta, hogy milyen profilú tevékenység élvez majd elsőbbséget a döntésnél. A pályázatra 33-an jelentkeztek, elbírálásukat neves közéleti személyekből és művészekből, építészekből álló zsűri végezte. Az új galériatulajdonosok vállalták, hogy a pályázatban foglalt tevékenységet idén év végéig megkezdik, és megnyitják üzletüket.

Az önkormányzat azt remélte, hogy az üresen álló üzlethelyiségeket olyanoknak adhatja bérbe, akik vállalják a kockázatot, és elsőként nyitnak galériát, múzeumot, antikváriumot vagy egyéb kulturális értéket képviselő intézményt a Bartók Béla úton. Az elgondolás helyességét igazolta, hogy a meghirdetett üzlethelyiségek iránt várakozáson felüli volt az érdeklődés. A kedvezményes bérleti díj – a kedvezmény elérheti az adott területen alkalmazott díjtétel 95 százalékát – ellentételezéseként a bérlőknek saját költségükre kell felújítaniuk a helyiségeket, melyek belsőépítészeti terveit iparművészekből álló zsűri véleményezi.

Mivel a Bartók Béla úti épületek helyi védettség alatt állnak, a portáloknak a műemlékvédelmi szakemberek által jóváhagyott tervekhez kell igazodniuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.