Kémügy: Galambos Lajost elvitték a rendőrök

Elvitték a rendőrök és a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját csütörtök reggel. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa elrendelte Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében viszont helyben hagyta a korábbi döntést, amely nem rendelt el kényszerintézkedést a gyanúsítottakkal szemben.

Molnár Lajos, a volt főigazgató ügyvédje elmondta: a család értesítette őt arról, hogy a volt főigazgatót csütörtök reggel a rendőrség elvitte a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe.

Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója
Galambos Lajos és ügyvédje, Molnár Lajos

Hozzátette: ebből arra lehet következtetni, hogy a bíróság már elrendelte a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos előzetes letartóztatását, hivatalosan azonban ő erről nem kapott tájékoztatást. Az ügyvéd hangsúlyozta: védence továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat.

A volt titkosszolgálati vezetők és a volt titkosszolgálati miniszter ügyében - az előzetes letartóztatásról - másodfokon csütörtökön várható döntés a Fővárosi Ítélőtáblán. Az MTI megkereste a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának a vezetőjét, aki későbbre ígért információkat.

A Hír Televízió értesülései szerint a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa előzetes letartóztatásba helyezte Galambos Lajost. A másodfokú bíróság megváltoztatta az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság végzését, amelyben csak házi őrizetet rendeltek el. A többi gyanúsítottnál egyelőre nem ismert az ítélőtábla döntése.

A Budapesti Katonai Ügyészség a másik volt NBH-főigazgató, Laborc Sándor és Szilvásy György volt titokminiszter esetében is előzetes letartóztatást indítványozott, de a Fővárosi Bíróság első fokon mindkettőjüket elengedte - olvasható a Hír TV honlapján.

Szilvásy Györgyöt és Galambos Lajost kémkedéssel, Laborc Sándort bűnpártolással gyanúsítja a katonai ügyészség.

Elrendelte a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa Galambos Lajos előzetes letartóztatását, Szilvásy György és Laborc Sándor esetében viszont helyben hagyta a korábbi döntést, amely nem rendelt el kényszerintézkedést a gyanúsítottakkal szemben - tudta meg  a táblabíróság büntető kollégiumának vezetőjétől csütörtök délután az MTI.

Czine Ágnes a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója esetében csak annyit mondott: megváltoztatta a táblabíróság a házi őrizetről szóló korábbi döntést. Ennek indoklását, tehát azt, hogy miért döntött így az ítélőtábla, nem közölte. Szavai szerint ezt nem teheti a minősített adatokról szóló törvény rendelkezései miatt.

Czine Ágnes közlése szerint az ügy negyedik gyanúsítottja, Püski László előzetes letartóztatásban marad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.