Fülükbe dübörög a vonat, nyakukba folyik a víz

Kálban sokan úgy érzik, egyedüli megoldás az lenne az áldatlan helyzetre, ha "szanálnák" az utcájukat." A MÁV ezzel nem ért egyet.


Kálban a Bajcsy-Zsilinszky utcában élők egy csoportja szerint az utca szanálása lenne az egyedüli üdvözítő megoldás. - Amikor a házak itt felépültek, akkor legfeljebb még 20-30 kilométer/órával zakatoltak a gőzmozdony vontatta szerelvények. Jóval kevesebb vonat járt erre, mint ma, amikor az öt percenként elhúzó zajos tehervonatok miatt tévét nézni, de még beszélgetni is lehetetlen. Elviselhetetlen a zaj és a vízelvezető árok hiánya miatt ráadásul a házak udvarára folyik be a víz. A falak sok helyen feláztak, repednek – panaszolta Gecsey András a heol.hu hírportálnak. Ungi Vilmosné is megkereste már a MÁV-ot, de ő sem kapott számára megnyugtató választ. Elmondták, hogy már hosszabb ideje leveleznek a vasúttársasággal, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség is vizsgálódott a kérésükre, valamint a falu polgármesterétől is kértek segítséget.

Ők úgy látják, az lenne az egyedüli megnyugtató megoldás, ha szanálnák ezt az utcát, mert a házaik mára eladhatatlanok lettek, az életük pedig egyre kevésbé elviselhető ebben a helyzetben. Mint minden panaszos bejelentést, természetesen ezt is megvizsgáltuk. Ennek egyik lépéseként helyszíni bejárást tartottunk az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség szakembereinek közreműködésével, s az arról készült jegyzőkönyvet a felek tudomásul vettek – válaszolta a MÁV sajtóosztálya.

– Az érintett lakóingatlanok még a múlt század ötvenes éveiben épült, alap nélküli szerkezetek, ami előidézheti a lakók által megjelölt problémát. Egy 2011-ben érkezett levélre adott válaszunkban fel is hívtuk a panaszos figyelmét arra, hogy a „vasút mellett történő építés szabályai szerint a vasúti védőtávolság 50 méter. Ezen a távolságon belül történő építés is lehetséges oly módon, hogy a tervezés és kivitelezés előtt az említett terület üzemeltetője üzemeltetési hozzájárulást ad a kérelmező részére. Ebben felhívja az építtető figyelmét, hogy a vasútvonal közelsége miatti vasúti terhelésből – ezek között lehet rezgés, zaj, por – keletkező károkért felelősséget nem vállal.” „Amennyiben történt az építkezés előtt megkeresés az üzemeltető felé, ezen állásfoglalás megadásra került, ha az építkezés a MÁV Zrt. megkeresése nélkül történt, az az építtető felelőssége”. A szanálás a MÁV véleménye szerint ebben az esetben nem indokolt. A felügyelőség mérései szerint ugyanis a rezgésterhelés megfelelő. A zajterhelés kétségkívül a megengedett határérték feletti. Az érintett vasútvonal átépítése egyébként a távlati tervek között szerepel, az erre vonatkozó tervek már elkészültek, amelyek tartalmazzák egyebek között a zajfogó falakat is.

A MÁV sajtóosztályának a tájékoztatása szerint a víz a telkekre valójában az önkormányzat kezelésében lévő útról folyik a házak felé, tényleg azért, mert a vízelvezető árkok nincsenek kialakítva. MÁV-területről szerintük nem folyik víz az útra, azt ugyanis a zúzottkő ágyazat elnyeli.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.