Független jelölt mögé állt a baloldal Érden

Farkas Zsuzsanna független érdi polgármesterjelölt támogatását jelentette kedden közös sajtótájékoztatón a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Civil Zöld Szövetség.

Farkas Zsuzsanna, a megyei jogú város független polgármesterjelöltje elmondta, a demokratikus ellenzéki pártok helyi képviselőivel és civil szervezetekkel folytatott egyeztetések során megállapították, hogy számos közös pontot tartalmaz a programja, amelyet a következő időszakban részletesen is megismerhetnek majd a választók. Hozzátette: az őt támogató széles körű demokratikus összefogás célja, hogy minél sokrétűbben vegyenek majd részt a pártok és a civil szervezetek a városvezetésben.

Csornai Károly,  az Együtt - a Korszakváltók pártja Pest megye 1. választókerületi elnöke a közös programelemeket hangsúlyozva egyebek mellett a jó közbiztonságot, a több munkahelyet és az igazságos ingatlanadó-rendszert említette. „Szeretnénk átlátható gazdálkodást kialakítani Érden (…), bevonni az érdieket a döntés-előkészítésekbe és a végrehajtásba és kinyitni a város lehetőségeit az érdi vállalkozók előtt” – mondta.

Havasi Márta, a DK választókerületi elnöke egyebek mellett azzal indokolta a pártja által nyújtott támogatást, hogy a városvezetésben változásra van szükség, emellett fontosnak nevezte, hogy a jelölt függetlenként indul.

A PM képviseletében az eseményen részt vevő Szabó István a széles körű konzultáció, a párbeszéd és a közös határozatok érvényesítésének fontosságát hangsúlyozta.

Szűcs Gábor, az MSZP Pest megyei szervezetének alelnöke a jelöltet méltatva kiemelte: a személye garancia arra, hogy olyan városvezetőség jöjjön létre, amely az átláthatóság, a fejlődés és az igazságos adórendszer mellett kötelezi el magát.

Tőkés István, a Civil Zöld Szövetség képviseletében arról szólt, hogy „a párbeszéd soha nem működött Érden”. Fontosnak nevezte a kommunikációt, valamint hogy megjelenjen a minőség a beruházásokban és az átláthatóság a pénzek felhasználásban.

Kérdésre válaszolva Tőkés István - aki Tőkés László fideszes EP-képviselő testvére  - azt mondta: „a helyhatósági választásnak semmi köze nincs a nagypolitikaihoz, itt szervezetek vannak és párbeszéd van”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.