Ezek nem bulvártörténetek
– Popper Péter és Nádas Péter után Friderikusz Sándorral készített interjúkötetet. Mi alapján választotta őket?
– Egyiküket sem én választottam. A Nádas Péter-interjút a Magyar Rádiónak készítettem, és véletlenül, később lett belőle könyv. A Popper Péter-könyvet két kiadó felkérésére csináltam. Ez a kötet pedig úgy született, hogy két és fél évig dolgoztam Friderikusszal és hallgattam a történeteit. Úgy gondoltam, vannak annyira érdekesek, a tanulságok pedig annyira jellemzőek erre az országra, hogy érdemes lenne leírni őket.
– "Mind a mai napig jócskán találkozom olyan, leginkább a véleményformáló értelmiség köreibe jegyzett emberrel, aki még ma is azt mondja, hogy ő soha nem nézte a Friderikusz Show-t. Ők ezzel igyekeznek megkülönböztetni magukat, én meg csendesen mosolygok rajtuk." Ezt Friderikusz Sándor mondja a könyvben. Ön pedig már a könyv elején kijelenti, hogy soha egy részt sem látott.
– Más az érdeklődési köröm. Most sem nézem a Megasztárt, nem érdekel. Fridinek két meghatározó arca van, az egyik a show, a másik Az én mozim vagy a Friderikusz most típusú műsor. Ebben egybeesik az érdeklődésünk, a másikban nem.
– Friderikusz Sándor sokakat minősít a könyvben.
– Megítélésem szerint nem öncélúan minősít, konkrét helyzetek személyre szóló tanulságait vonja le. Az, hogy elmesél egy konfliktust, és azután elmondja, milyennek látta az embert, aki részese volt, szerintem természetes része a véleményformálásnak. Tény, hogy Friderikusz élesen fogalmaz, nincs tekintettel érzékenységre, tapintatra. De struktúráknak is bármikor nekimegy. Ő ilyen személyiség, kezdő riporterként is ilyen volt, tehát nem a siker bátorította fel.
– Sok szó esik a bulvársajtóról: hazugságokat terjesztenek, nem szabad olvasni őket, nyilatkozni nekik. Ehhez képest a könyv hónapokra témát ad ezeknek a lapoknak.
– Ezek a történetek nem bulvártörténetek. Az, hogy névvel vannak elmesélve, hogy sok közülük valóban botrányos, óhatatlanul szemet szúr a bulvársajtónak, ezeket emelik ki, de a könyv nem erről szól.
– Ön szerint miről szól?
– Arról a közegről, amelyben végigcsináltuk az elmúlt 30 évet ebben a szakmában, ő a maga helyén, én is a magamén. Miközben a show-t csinálta, én a rádiós szabadságharcot vívtam. Ő csinálta a szakmáját, én csináltam a szakma közegét. Arról szól, hogy miféle, ma már intézményesült emberi kisszerűségekkel, aljasságokkal, szándékos akadályoztatással kell megküzdenie annak, aki ebben az országban bármilyen területen akar valamit. Olyan mechanizmusok épültek ki, részben társadalmi okokból, részben az itt élő emberek személyiségtorzulásai folytán, amelyek nem viselik el, ha valaki tehetségesebb, többet akar, más elképzelései vannak.
– Gerő András történész a könyv utószavában azt írja, hogy a mai magyar nyilvánosságban sem Friderikusz Sándornak, sem Mihancsik Zsófiának nem jut hely. Nem készítenek műsort, nem kellenek senkinek.
– Ez ténykérdés. Őt sem kérték semmilyen műsorra, engem sem. A televízióknak nem kell az a típusú műsor, amit mi csináltunk. Nemrég megjelent egy nyílt levél a Népszabadságban, azért bírálta Friderikuszt, mert az ATV-s műsor után beült a Megasztárba. Erre ő írt egy választ, hogy ha a magyar értelmiségnek akkora szüksége lett volna a Friderikusz most típusú műsorra, talán érdemes lett volna kiállni érte, mielőtt megszűnt, és érdemes lenne kikövetelni most, hogy nincs. Én se tudok mást mondani.
– Vannak hasonló közéleti műsorok most is.
– Nincsenek. Az, hogy egy műsor a közélettel foglalkozik, nem jelenti azt, hogy a közéletben eligazítást is nyújt. Elemző, összefüggéseket kereső, tényekre építő műsort, ahol az interjúalanyok legalább egyetlen gondolatot végigmondhatnak, nem látok a televíziókban. Többnyire beérik azzal, hogy újra lejátsszák azokat a felszíni konfliktusokat, amelyekkel tele vagyunk minden nap.
– Nemcsak ezt hiányolják: többször említik a személyiségek hiányát a televízióban, a közéletben.
– Működik a kontraszelekció a tévében, a sajtóban és más értelmiségi közegekben is. Nem a tehetség és a képesség a kiválasztó erő, nem a teljesítmény a mérce, hanem például a pártpolitikai kötődés. Pedig nem lehet a világról gondolkodni anélkül, hogy az ember oda ne tenné mellé a saját személyes hitelét. Nem lehet a közvélemény mögé bújva jó beszélgetéseket folytatni. Csak a személyes meggyőződésedet, megrágott, átgondolt, élettapasztalattal igazolt vélekedésedet lehet odaállítani egy beszélgetés középpontjába, különben érdektelen az egész, csak rossz leltára annak, ami az országban történik. Ha nem mondom el a véleményemet, a szemben ülő csak felmondja a leckét, anélkül, hogy érdemi – tehát nem a politikai ellenfél által előadott álságos – vitában kellene megvédenie az álláspontját.
– Ez a vita nem jelent meg a Friderikusz mostban sem, amikor egy héten át a miniszterelnök volt a vendég. Ön szerkesztette az adásokat. Most is jó döntésnek tartja a sorozatot?
– Igen. 2006-ban reformhullám indult el anélkül, hogy bárki megpróbálta volna elmondani az embereknek, hogy mi az, amibe belevágunk, és mi lesz, ha nem csináljuk meg. Ezért gondolta úgy Friderikusz, és ebben támogattam, hogy a legilletékesebb, a miniszterelnök ismertessen és indokoljon minden nap egy-egy reformot. Ez nem kritikai műsor volt, hanem ismeretterjesztő, abban nincs opponálás, legfeljebb továbbkérdezés van.
