Frekvenciapályázat: minden marad 'az újban'

A Fővárosi Bíróság szerint jogellenesen fogadta be az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azt a frekvenciapályázatot, amelynek eredményeként az FM1 konzorciummal kötött műsorszolgáltatási szerződést, de az FB az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelemnek nem adott helyt. Frissítve.

A Fővárosi Bíróság (FB) kedden hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletet a Sláger Rádió kontra ORTT, FM1 perben. A szóbeli indoklás szerint az ORTT alaki érvénytelenség miatt be sem fogadhatta volna az FM1 pályázatát. Január 5-én hasonló, nem jogerős döntést hozott az FB a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben. A bíróság ugyanakkor mindkét perben elutasította a felpereseknek az eredeti - a pályáztatás előtti - állapot helyreállítására vonatkozó kérelmét. A felperesnek, azaz a Sláger Rádiónak az elsőrendű alperes részére kétmillió 540 ezer, a másodrendű alperes részére kétmillió 875 ezer, a beavatkozó Advenio Zrt. részére pedig kétmillió 750 ezer forint perköltséget kell megfizetnie.

A vitatott pályáztatás során az addig a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1 Konzorcium, míg a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt által működtetett Class FM nyerte el a következő hét évre.

Az FB kedden megállapította: jogellenes volt, hogy az ORTT nem zárta ki alaki érvénytelenség miatt az FM1-t, hanem pályázatát érdemben elbírálta, és vele szerződést kötött. A bíróság hivatkozott a médiatörvény kötelező rendelkezéseire többek között az összeférhetetlenség körében, és kiemelte, hogy az FM1 pályázata nem felelt meg a szabályoknak, ezért azt vissza kellett volna utasítania az ORTT-nek.

A bíróság ugyanakkor az FM1 üzleti tervének megalapozatlanságára vonatkozó felperesei kérelmet elutasította, és rámutatott, nem bírálhatja felül a pályázathoz benyújthatott üzleti terveket. Emellett elutasította a pályázati eredmények alapján kötött szerződések semmisségének kimondására vonatkozó kereseti kérelmet is. Így a felperes Sláger Rádiónak összesen mintegy nyolcmillió forint perköltséget kell megfizetnie az ORTT és az FM1 Konzorcium,valamint az Advenio Zrt. részére - feltéve, hogy jogerőre emelkedik a döntés.

A keddi tárgyaláson a Sláger Rádió jogi képviselője, Kónya Imre ügyvéd, egykori MDF-es politikus a pályáztatás jogsértő jellegét többek között azzal támasztotta alá, hogy az ORTT nem zárta ki az alperes FM1 Konzorciumot az üzleti terv megalapozatlansága miatt. Továbbá a felperes szerint a pályáztatás tisztaságát súlyosan sértette, hogy az ORTT beengedett tulajdonosi korlátozás alá eső pályázókat, akiknek befolyásoló részesedése volt más műsorszolgáltatóknál, holott ezt a pályázat általános feltételei kizárják.

Az ügyvéd szerint az ORTT-nek az FM1 pályázatát ki kellett volna zárnia, s mivel ezt nem tette meg, jogsértően járt el. Kifejtette azt is, hogy a jelen ügyben eljáró polgári bíróság nem kötelezheti ugyan az ORTT-t a szerződéssel kapcsolatban, de ha megállapítja és kimondja, hogy jogsértően járt el a médiatestület, akkor ez után már egy másik, közigazgatási perben kötelezhető az ORTT a jogsértően megkötött szerződés felmondására.

Az ORTT közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy a bíróság a Sláger elsődleges kereseti kérelmének egy részében adott helyt azzal, hogy megállapította: az ORTT jogellenesen járt el akkor, amikor befogadta az FM1 pályázatát, majd ennek nyomán az ajánlatot érdemben vizsgálta és az FM1-t nyertessé nyilvánította. Az első fokú ítélet az ORTT és az FM1 Zrt. között létrejött szerződésre vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést, az ORTT a Neo FM-et működtető FM1 Zrt.-vel kötött műsorszolgáltatási szerződése érvényes - közölte az ORTT, melynek közleménye tartalmazza azt is, hogy az ítélet írásba foglalása és kézhezvétele után fellebbezést nyújt be.

Az FM1 közleményében azt emeli ki, hogy a bíróság nem nyilvánította érvénytelennek az FM1 Zrt. ORTT-vel kötött műsorszolgáltatási szerződését. Rosner Gábor, az FM1 Zrt. tulajdonosa, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett econet.hu Nyrt. alelnöke kiemelte: a bíróság elutasította a Sláger Rádió keresetének java részét, így a többi között a pályázat alapján kötött műsorszolgáltatási szerződés érvénytelenségének, valamint az eredeti állapot helyreállításának kimondását.

A keresetnek egyetlen pontban adott helyt, amikor megállapította: az ORTT-nek az országos rádiós műsorszolgáltatási jogosultságokra kiírt pályázati felhívása jogellenesen engedte meg olyan pályázók indulását, akiknek - mint az FM1-nek is - befolyásoló részesedése volt más műsorszolgáltatóban.

A pályázati kiírás szerint ugyanakkor a pályázó tíz ponttal értékelhető műsorszolgáltatási tapasztalatát kizárólag azzal igazolhatta, ha más műsorszolgáltatóban befolyásoló részesedéssel rendelkezett - tartalmazza az FM1 közleménye. Ebben a tulajdonosa arra is felhívta a figyelmet, hogy a szóban kihirdetett, nem jogerős ítéletnek az FM1 Zrt. által működtetett NeoFM rádióra nincs közvetlen hatása. A bíróságugyanis kimondta, nem kötelezheti az ORTT-t az FM1 Zrt. műsorszolgáltatási szerződésének felmondására.

Az FM1 tulajdonosa azt is közölte: a pályázati szabályokra vonatkozó jogértelmezés tekintetében vitatják a bíróság álláspontját, mert az alapján kizárólag a Sláger és a Danubius tulajdonosa pályázhatott volna saját a frekvenciájára. Az FM1 Zrt. a pályázat folyamán és a műsorszolgáltatási szerződés megkötésekor is mindig és mindenben a jogszabályi előírásoknak és a pályázati kritériumoknak megfelelően járt el, ezért az ítélet felperesi keresetnek helyt adó része ellen fellebbezéssel fognak élni.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke közölte: pártja szerint az FB keddi ítélete alátámasztja, hogy az ORTT-ben ülő fideszes és MSZP-s delegáltak törvényt sértettek, amikor a hatályos jogszabályokkal szemben "átsegítették egymás rádióját". A Fővárosi Bíróság első fokú ítéltében megállapította: a Sláger Rádió esetében is jogellenes volt az ORTT eljárása, akárcsak a Danubius Rádiónál. Dávid Ibolya úgy véli, az ORTT most nagyon komoly kártérítési kötelezettség elé néz, amellyel a költségvetést fogja terhelni, ezért a Fidesznek és az MSZP-nek "kutya kötelessége" lenne visszahívni delegáltjait a testületből.

Az SZDSZ Új Generáció az FB frekvenciaügyben hozott keddi ítélete kapcsán ismételten felkéri a Fideszt és az MSZP-t, hogy "bírják lemondásra az ORTT-ben azon pártdelegáltakat, akik részt vettek a jogsértőnek ítélt pályázati ügyletben és ezáltal tevőlegesen hozzájárultak az ORTT lejáratásához".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.