Frakk-kal hódítana a közmédia tulajdonosa

Saját kiadású DVD-ken is megjelenik a közszolgálati médiumok archívuma.

A Frakk című rajzfilmsorozattal kezdi meg önálló DVD-kiadói tevékenységét a közmédiumokat tömörítő  Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. AZ MTVA tájékoztatása szerint a MOKÉP-től veszik át a tevékenységet; a közeljövőben a Magyar Televízió és a Duna Televízió számos olyan produkcióját is szeretnék bemutatni, amelyet korábban nem forgalmaztak, a DVD-kre akár fényképek és rádiófelvételek is felkerülhetnek majd extraként.

Augusztus 11-én jelenik meg a boltokban az első négy DVD lemez az MTVA kiadásában, elsőként a Frakk című népszerű Bálint Ágnes-mesét adja ki a közmédiumokat tömörítő alap: a négy lemezre a teljes sorozat, vagyis mind a négy széria 72 epizódja felkerült. Az MTV régi népszerű filmjeit a MOKÉP adta ki éveken keresztül, de 2010 decemberében az MTVA a saját kiadás mellett döntött. Az új DVD-k új köntösben, az MTVA grafikusai által megtervezett borítókkal kerülnek az üzletek polcaira.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A tervek szerint a Frakkot még 2011-ben számos népszerű alkotás követi: a mesék közül újra kapható lesz a Dörmögőék kalandjai, a Mazsola és Tádé, a Vackor, valamint a Kukori és Kotkoda, és olyan népszerű játékfilmek, mint az Indul a bakterház, a Koppányi Aga Testamentuma, az Ábel a rengetegben, a Bánk bán, a Rózsa Sándor, a Dunai hajós, az Ember tragédiája és a Sándor Mátyás.

Az MTVA szeretné a saját kiadás egyéb előnyeit is kiaknázni: olyan kincsek forgalomba hozatalát is tervezi, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetőek DVD-n. Az egységes Közszolgálati Archívum azt is lehetővé teszi, hogy az MTI fotóarchívumból vagy a Magyar Rádió hangfelvételeiből extrákkal bővíthessék a kiadványokat. Az MTVA nagy hangsúlyt fektet a jövőben az oktatást segítő műsorok, valamint a kötelező irodalom adaptációjaként készült művek, történelmi filmek kiadására is. Ilyen különleges kiadvány lesz a Vers Mindenkinek válogatás, amely az elképzelések szerint egy legalább 10 lemezes kiadás lesz. Az összeállítás várhatóan karácsony előtt kerül majd piacra, az érdeklődők megvásárolhatják egyenként, és díszdobozos változatban is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.