Fővárosi Közgyűlés: rövid 'reggeli', heves vitákkal

Félnapos rendkívüli ülést tart hétfőn a Fővárosi Közgyűlés; napirendjén egyebek mellett a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztási rendelet, az egyik parkolási társulásból való kilépés, valamint az önkormányzat intézményeiben a választási kampány megtiltása szerepel.

A Fővárosi Közgyűlést rendhagyó módon reggel fél nyolcra hívták össze, tekintettel arra, hogy az Országgyűlés délután ülésezik, és több fővárosi képviselő egyben parlamenti politikus is, így át kell majd érniük a Ház ülésére. A közgyűlés rövid ülése várhatóan így sem lesz politikai vitáktól mentes, mert az elmúlt hetekben a korábbi fővárosi koalíciós pártok (az MSZP és az SZDSZ) a BKV-ügyek miatt nyilatkozataikban többször is egymást tették felelőssé a kialakult helyzet miatt.

A korábbi szocialista főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós képviselőként már nem vesz részt a közgyűlés hétfői ülésén, mert pártja kérésére lemondott mandátumáról. Az új szocialista képviselő azonban még nem ülhet Hagyó megüresedett helyére, ez pedig azt jelenti, hogy a korábbi koalíciós partnerek többsége elveszett a 67 tagú közgyűlésben, és már csak 33 szavazatuk van.

Az elolvadt többség azért jelenthet problémát, mert a testületnek el kellene fogadnia a szabaddemokraták vezette főváros és a szocialista kormány közötti BKV-szerződést, ami 23 milliárd forint támogatást biztosítana a főváros közlekedési cégének.

Várhatóan a közgyűlés elé kerül a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztási rendelettervezet is, amit a törvény szerint hétfőig kellene elfogadnia a testületnek.

A javaslatok között szerepel, hogy a főváros felmondaná a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulással kötött megállapodást, mert a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. nem takarította el a havat az általuk üzemeltetett parkolóhelyekről.

A közgyűlés elé kerül Tiba Zsolt főjegyzőnek az a javaslata is, ami szerint a közgyűlés lényegében megtiltaná a választási időszakban, hogy a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő intézményekben kampányrendezvényeket tartsanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.