Megtiltották a fotózást a Páva utcában

A Miniszterelnökség vizsgálatot kezdeményezett annak feltárására, hogy jogi és gazdasági értelemben szabályosan működik-e a Páva utcai holokauszt-emlékközpont – írtuk múlt szombaton. Cikkünk az intézményt működtető közalapítvány tegnapi kuratóriumi ülésén is téma volt.

Haraszti György kuratóriumi elnök hevesen tiltakozott az ellen, hogy fotós kollégánk fényképezzen. Kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben hívja az „őrséget”. Majd a jelenlévők megértését kérte, ha a szokásosnál ingerültebb: betegsége, amely előző héten ágynak döntötte, még nem múlt el teljesen. Első napirendi pontként szerepelt a közalapítvány 2014-es közhasznúsági jelentése. Hegedűs Miklós könyvvizsgáló elmondta, hogy a 326 millió forintos bevételre 322 millió ráfordítás jutott, a „tárgyévi eredmény” tehát négymillió forint. Frisch György kurátor ekkor javasolta, hogy „ne lépjünk át fölötte, hanem beszéljünk” a Népszabadság cikkéről.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

A lapunknak név nélkül nyilatkozó volt munkatársak egybehangzóan megalázó bánásmódról, pszichikai megfélemlítésről, gyanús pénzmozgásokról számoltak be. Birtokunkba kerültek olyan szerződések, amelyekben például Haraszti György és Botos János akkori igazgatóhelyettes egymásnak adott megbízást. Az egyik szerződés olyan pályázati támogatás felhasználásáról rendelkezett, amelynek elnyerése csak később volt várható.

Frisch György írásunkat idézve hiányolta, hogy a közhasznúsági jelentés nem tért ki az adatvédelmi hatóság kifogásaira, és tájékoztatást kért a Miniszterelnökség által kezdeményezett vizsgálatról. A könyvvizsgáló közölte, hogy nem tapasztalt törvénytelenségeket. Hegedűs Miklós kétkedéssel fogadta, hogy történtek volna ilyenek.

A Miniszterelnökség a közalapítvány felügyelőbizottságát kérte fel a vizsgálat lefolytatására. Ennek elnöke, Locsmándi Béla elmondta, hogy a Miniszterelnökségtől eddig csak a kezdeményezésről szóló levelet kapták meg, dokumentumokat nem. Kérte, ha „van anyag, akkor adják ide”. Haraszti György azzal érvelt, hogy korábban „mindenkinek” Botos János igazgatóhelyettes írt alá – kivéve, ha Botos Jánosnak szólt a megbízás. Markó György kurátor közös érdeknek nevezte, hogy sor kerüljön a vizsgálatra. A kuratórium végül ellenszavazat nélkül elfogadta a közhasznúsági jelentést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.