Fóton is szállítják a szavazókat?

A Jobbik szerint választási csalás zajlik Fóton, a település időközi polgármester-választásán: szervezetten szállítják a szavazókat.

Fóton ismeretlen személyek szervezetten szállítják a Sikátorpusztán élő választókat voksolni - számolt be az Origo a Jobbik közleményéről. Eszerint a párt Pest megyei választmányát arról tájékoztatták, hogy a területen egy szórólap arra hívta fel az ott élők figyelmét: a részvétel érdekében busz áll majd a választók rendelkezésére, hogy minél többen élhessenek szavazatukkal. A szórólapon semmilyen logó nem szerepelt, csupán úgy írták alá: "A szervezők".

A párt megfigyelői délelőtt megtalálták az IDV 181-es forgalmi rendszámú fehér Volkswagen típusú kisbuszt, és rögzítették, amint a szavazók egy, a szavazókörhöz közeli buszmegállóban kiszállnak, majd elindulnak a szavazókör felé - közölte a párt, amelynek megfigyelői azonnal értesítették a rendőrséget, "valamint a szavazóköri delegáltunk az esetről jegyzőkönyvet vetetett fel. A helyi választási bizottság megállapította a jogsértést, s úgy határozott, hogy a Jobbik mellett ő is büntető feljelentést tesz választási csalás miatt."

Az Origónak a helyi választási bizottságot vezető fóti jegyző erről azt mondta: valóban foglalkozott az üggyel a HVB, de még nincs aláírt döntés. Hamarosan ez megszületik, akkor bővebben nyilatkozik majd az esetről - tette hozzá.

A 19 ezer lakosú Fóton a polgármester lemondása miatt tartanak választást. A város vezetője egyéni képviselői mandátumáról is lemondott, ezért az 1-es számú egyéni választókerületben új önkormányzati képviselőt is választanak. A Pest megyei településen 15 ezer 370 választópolgár szavazhat. A polgármesteri posztért öten, a képviselői mandátumáért nyolcan szállnak ringbe.

Baján egyébként az egyik körzetben utaztatás miatt kellett megismételni a választást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.