Fórumot és ellenfórumot is tartanak a megosztó menekülttáborról

Két fórumot is tartanak Körmenden a városban működő menekülttáborról. A polgármester csak az egyikre megy el – tudtuk meg a vaol.hu tudósításából.

Az egyik rendezvénynek a művelődési központ ad otthont csütörtök este. Ezt a fórumot Szabadi István református lelkész és Szlávik Csaba magánszemély kezdeményezte. Bebes István, a vasi város kormánypárti polgármestere nem megy el a rendezvényre, mivel úgy látja, hogy nincs értelme olyan fórumot tartani, amelyre nem hívták meg az illetékes szakembereket, jelesül a bevándorlási hivatal, a rendőrség és a polgárőrség képviselőit. Bebes péntek délutánra hívott össze egy lakossági tanácskozást, amelyen a hozzáértők megkérdezhetők lesznek.

Lapunkban többször írtunk a körmendi ideiglenes befogadóállomás által kiváltott lakossági vitáról. A körmendieket megosztja az ötszáz menekült befogadására alkalmas sátortábor, sokan tartanak attól, hogy a migránsok bűncselekményeket követnek majd el a helybéliek sérelmére. Bebes szerint a rendőrség a tábor működése óta fokozottan figyel a város közbiztonságára, ezért felesleges a szorongás. A polgármester sem örül a tábornak, ám megérti, hogy Körmenden alakították ki a létesítményt, hisz a menekültek nyugatra tartanak, így célszerű az osztrák határ közelében működtetni az őket regisztráló, ellátó és kiléptető tábort.       

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.