Fordul az iránytű a külpolitikában

Új irányt hozott a magyar külpolitikába 2015: a külügyi tárca meghirdette a déli nyitás politikáját.

Hivatalosan azt várják tőle, hogy az együttműködést ösztönző intézkedéseknek, például az Eximbank célorientált hitelkeretének köszönhetően jelentősen élénküljenek a gazdasági kapcsolatok Afrikával, Latin-Amerikával és a karibi térséggel. Vannak területek – a vízgazdálkodás, a gyógyszeripar, az informatika –, ahol labdába rúghatunk, de komoly növekedésre a nagy távolság és az éles verseny miatt sem lehet számítani. Dél-Amerikára és Afrikára együtt a magyar export 2,3 százaléka jut. A dél-amerikai kivitelt tekintve Magyarország az EU-ban a 23. helyen áll.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavalyi külföldi útjainak egy része már a déli nyitáshoz kapcsolódott (járt Latin-Amerikában és Afrikában is), csakúgy, mint az a terv, hogy az érintett régiókban újabb nagykövetségek és kereskedőházak nyitásával javítsák a magyar esélyeket. Orbán Viktor miniszterelnök Európán kívüli látogatásai viszont 2015-ben jelentős részben még a keleti nyitáshoz kötődtek. Például az iráni vizit vagy a kazahsztáni tárgyalások, ahol kijelentette: ha Brüsszelbe megyünk, ott nincsenek rokonaink, de a kazahok közel állnak hozzánk.

A keleti nyitás jegyében zajlott 2015 egyik legnagyobb visszhangot kiváltott magyarországi diplomáciai eseménye, Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatása. A megbeszélések fő témái közül azonban szinte nincs olyan, amelyben sikerült volna kézzelfogható eredményt elérni. Miközben a kereskedelmi forgalom – igaz, főként a gazdasági szankciók következtében – visszaesett, ködbe veszni látszik a Török áramlat gázvezeték terve, amelyhez nagy reményeket fűzött az Orbán-kormány. Gyakorlatilag a paksi bővítés az egyetlen, amelyet kölcsönös erővel próbál keresztülvinni mind a magyar, mind az orosz kormány, itt viszont az EU igyekszik akadályokat támasztani.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.