Fontos feladattal bízná meg a horgászokat a Fidesz

A horgászok eddiginél nagyobb szerepvállalásáról is beszélt a Balaton kezelésében Manninger Jenő fideszes parlamenti képviselő csütörtöki keszthelyi sajtótájékoztatóján.

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló, szeptemberben hatályba lépő törvény azt preferálja, hogy a természetes vizeket a horgászok, horgászegyesületek vegyék kezelésbe, a Balaton esetében azonban egyelőre garantálni kell a halászat szakmai felügyeletét, hiszen az ökológiai gazdálkodás vagy a haltelepítés felkészültséget igényel - mondta a kormánypárti politikus.

"Mi, a Balaton körüli országgyűlési képviselők preferáljuk azt, hogy a horgászok vegyék kezelésbe a Balatont, ha nem is azonnal, de egy bizonyos felkészülési idő után" - közölte az MTI kérdésére. 

Hozzátette: korábban az önkormányzatok kezelői joghoz juttatását is támogatták, de az új jogszabály ezt nem teszi lehetővé. A Balaton kiemelt jelentősége miatt az államnak a tó kezelésének átadásáról más az álláspontja - jelezte, hozzátéve: valóban kérdéses, hogy felkészült-e egy ekkora feladatra egy horgászegyesület. "A kisebb tavaknál nem lesz ebből vita, de a Balatonnál tudomásom szerint még nem eldöntött a kérdés" - fogalmazott. 

Emlékeztetett arra, hogy a törvényt a horgászok javára és a halak védelmére alkották meg, törekedve arra, hogy a természetes vizek kezelését a horgászok kezébe adják. 

A jogszabály az illegális halfogás elleni szigorúbb fellépést is biztosítja, ezt a célt szolgálja a büntető törvénykönyv július elsejével már hatályba lépett módosítása is.

Szólt arról, hogy a horgászturizmust támogatja a turista állami horgászjegy bevezetése, amely néhány hétre szól majd, és könnyebben, olcsóbban lehet majd hozzájutni, mint a horgászbérletekhez.

Füstös Gábor, a Balaton halászati jogát birtokló Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetője szerint az országgyűlési képviselő nyitott kapukat dönget. A vezérigazgató, aki 2011-ben, az átalakulás után került a zrt. vezetésébe és maga is horgász, Manninger Jenő nyilatkozatára reagálva az MTI-nek hangsúlyozta: a balatoni halászat nonprofit halgazdálkodási céggé alakulása óta a horgászok kezében van a Balaton, hiszen a társaság kifejezetten horgászati célú ökológiai halgazdálkodást folytat. 

Rámutatott: a horgászérdekeket részesítik előnyben még a térség halellátásával szemben is. Az ország legnagyobb taván szükség van egyebek közt haltelepítésekre, szelektív és állományszabályozó halászatra, ez szakmai munka és állami feladat, ezért végzi egy nonprofit társaság, betekintést és beleszólást biztosítva a horgászoknak a tevékenységébe - fogalmazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.