Folytatódik Kolompár Orbán büntetőpere

Folytatódik hétfőn az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, Kolompár Orbán és nyolc társa ellen indult büntetőper - közölte Sárközi Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője.

A per 2009 novemberében, a Kecskeméti Városi Bíróságon kezdődött, majd 2010 nyarán indult újra. A Kolompár Orbán és társai ellen indított eljárásban három ügyet egyesítettek. A vádlottakat jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, magánokirat-hamisítás vétségével, sikkasztás bűntettével, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével, és a számvitel rendje megsértésének vétségével vádolja az ügyészség.

A 2009 novemberében kezdődött per folytatását Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró 2010 februárra tervezte, ám akkor el kellett halasztani, miután Kolompár Orbán a MCF Roma Összefogás Párt képviselőjelöltjeként megmérette magát a legutóbbi országgyűlési választáson, így mentelmi jog illette meg. A per emiatt 2010. június 17-én újraindult a vádlottak meghallgatásával, majd július 1. után ismét szünetelt.

A 2010. október 6-ai tárgyalási napon a bíró bejelentette: 130-150 tanú, valamint szakértők meghallgatását tervezi. Közülük tavaly októberben csaknem harminc tanút hallgatott ki a bíróság, és rajtuk kívül további 50-60 tanú szóbeli meghallgatásával számol a bizonyítási eljárásban. Vannak olyan tanúk is, akik írásban tehetnek vallomást. Ezután pedig a szakértők meghallgatása következik.

Az első vádpontot a budapesti ügyészség nyújtotta be, de képviseletét a Kecskeméti Városi Ügyészség látja el. A vádirat szerint Kolompár Orbán az OCÖ elnökeként a szervezet pénztárából 5 millió 70 ezer forintot vett fel 2004-ben, majd azzal a sajátjaként rendelkezett. Ezért jelentős értékre elkövetett sikkasztás és számviteli fegyelem megsértése bűntett elkövetése miatt mint tettest, két alkalmazottat pedig mint társtettest vádolják.

A második vádpont szerint a Kolompár Orbán vezetésével működő Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet valótlan tartalmú számlákkal számolt el az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA) roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert 13 millió forintos összegből folyósított 7,2 millió forint egy részével. Emiatt a vád jogosulatlan gazdasági előny megszerzése.

A harmadik vádpontban Kolompár Orbánt, az OCÖ elnökét és társait jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével és az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével vádolják. A vádlottak az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a hazai költségvetésből pedig további 36,4 millió forintot, azaz összesen 145,5 millió forintot szereztek meg a vád szerint jogosulatlanul, s további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.

Kolompár Orbán korábbi maghallgatásakor nem ismerte el büntetőjogi felelősségét, és azt hangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.