Fokozottan vigyáznak a borsodi idősekre

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség 2012-ben a kistelepüléseken élő idős emberek védelmét tekinti a legfontosabb feladatának.

Vasárnap délelőtt tartotta beszámoló közgyűlését Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség. Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a Borsod Onilne-nak elmondta: B.-A.-Z. megyében a polgárőrök legfontosabb feladata a kistelepüléseken élő emberek biztonságérzetének a javítása. Ennek érdekében ebben az évben meghirdették az idős emberek védelmét.

– Azt várjuk el a polgárőreinktől, hogy figyeljenek oda az egyedül élő idős emberekre. Télen, a hidegben ne fagyjanak meg, és ne essenek áldozatává utazó bűnözőknek. Épp a közgyűlés után fogunk átadni tíz darab olyan segélyhívó készüléket Sátoraljaújhely környékén fekvő kistelepüléseknek, ahol idős emberek bűncselekmények áldozataivá váltak. Ezzel is támogatni szeretnénk, hogy az idős emberek, ha baj van, minél hamarabb segítséget tudjanak hívni – jelezte az elnök.

Csóra György kitért arra is, hogy az olyan kistelepüléseken, ahol a rendőrség nincs jelen napi szinten, a polgárőrség szerepe felértékelődik, mert az emberek közvetlenül hozzájuk tudnak bizalommal fordulni, ha valami problémájuk akad.

A megyében 206 egyesületben közel 8 ezer polgárőr teljesít szolgálatot, és egyre-másra alakulnak a kistelepüléseken a polgárőr-egyesületek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.