Fodor Gábor: önálló frakció három liberális képviselővel

A Magyar Liberális Párt (MLP) úgy készül, hogy az áprilisi választás után három fővel önálló frakciót alakít majd a parlamentben - mondta Fodor Gábor az MTI-nek adott interjújában.

Fodor Gábor arról is beszélt, hogy semmilyen sértődöttség nincs bennük azért, mert a szeptemberi ellenzéki egyeztetéseken az MSZP és az Együtt-PM még elutasította a "kinyújtott kezünket". Véleménye szerint a múlt héten megkötött ellenzéki összefogás révén nemcsak arra lesznek képesek, hogy közösen kampányoljanak, de arra is, hogy egy kedvező választási eredmény után - a meglévő különbségek ellenére - közösen kormányozzanak.

Fodor Gábor az amerikai elnök intő kezével a háttérben
Fodor Gábor az amerikai elnök intő kezével a háttérben

A politikus az ellenzéki megállapodást értékelve azt mondta: az MSZP és az Együtt-PM szeptemberben kötött egy megegyezést, ami jól láthatóan nem váltotta be a reményeket.

Ezután megvolt bennük a bölcsesség, hogy ezt újratárgyalják - folytatta Fodor Gábor, aki szerint ezért a két párt dicséretet érdemel, ugyanis "mindenki számára az a legnehezebb, hogy kimondja, rosszul döntött".

A szabad demokraták egykori elnöke természetesnek nevezte, hogy most januárban, a tárgyalások utolsó szakaszaiban megkeresték őket, miként azt is, hogy - a komoly szándékot látva - igent mondtak a felkérésre. Ezt a felkérést, eredményeiket tekintve, logikusnak nevezte.

"Megmutattuk, hogy van erőnk" - jelentette ki, példaként említve, hogy a fóti időközi választáson úgy értek el 13 százalékot, hogy azon a baloldali pártok is saját jelöltet állítottak. Hozzátette: ráadásul az összefogáson belül korábban senki nem képviselte a liberális értékeket.

Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy ha kimaradtak volna, akkor önállóan indítanak jelölteket, akik közül eddig több mint ötvenet meg is találtak. Véleménye szerint a széles körű megállapodás nélkül több körzetben is nehéz helyzetbe kerültek volna a baloldali pártok indulói.

A pártelnök azt mondta, szerinte nemcsak ő, de a Liberálisoknak még két jelöltje is esélyes a bejutásra a közös listáról. A szakértők átszámolták az esélyeket, hogy együtt és külön-külön is arra jussanak, egy átlagos szereplés esetén a 61-62. helyen állók még bekerülnek a parlamentbe, az MLP-nek pedig három indulója van az első hatvanban.

Elvesztették politikai hazájukat

Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc listára kerülését az Együtt-PM ellenezte, azt felelte, tudomása szerint az ő jelöltségéhez mindenki pozitívan viszonyult, mert mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a baloldali pártok széles körű összefogása mellett ők képviselik a legegyértelműbben a liberális értékeket, és képesek megszólítani azokat a liberális választókat, akik elveszítették "politikai hazájukat".

"Illetlenség lenne számszerűsíteni", hogy melyik fél hány szavazót hozhat az összefogásnak, ráadásul ezek az adatok folyamatosan változnak - mondta.

Az MLP saját kutatásai és az erre szakosodott cégek felmérései is alátámasztják, hogy miközben a pártelnök személyes népszerűsége viszonylag magas, most már a Magyar Liberális Párt népszerűsége is jól kimutatható - folytatta Fodor Gábor.

Hangsúlyozta, hogy a parlamentbe kerülve a liberális párt önálló frakciót készül alakítani, és reméli, ehhez meglesz a politikai támogatás. Elképzeléseiket ismertetve azt mondta, a Liberálisok a szabadságszerető embereket akarják képviselni, a felnőtt, önálló, öntudatos polgárként gondolkodó embereket szeretnék szolgálni, és nem azt a gondolkodást akarják támogatni, amelyik mindent az államtól vár.

Esze ágában sincs elhatárolódni

2008-ban, amikor az SZDSZ kilépett a kormányból, voltak feszültségek a szabad demokraták és a szocialisták között, de a mostani helyzet más, mert akkor a kormányzásról szólt a vita, most pedig olyan ellenzéki pártok szövetkeznek, amelyek a kormányváltást tűzték ki célul - mondta Fodor Gábor. Hozzátette, mások belső ügyeibe, így például személyi döntéseibe, nem akarnak beleszólni.

Arra is kitért, hogy a korábbi közös kormányzásból annak résztvevői sokat tanultak, például azt, hogy a közöset keressék, ne pedig azt, ami elválasztja őket. Fodor Gábor úgy fogalmazott: ha a stratégiai irányban továbbra is megmarad az egyetértés, akkor "bölcsesség, akarat és szándék kérdése", hogy egy esetleges kormányra kerülés után is képesek legyenek együtt dolgozni.

Azokra a kritikákra, amelyek szerint újra összeállt az MSZP-SZDSZ koalíció, azt felelte, új pártjukat azért hozták létre, hogy vállalják azt a hagyományt, ami a liberális Fidesz és a liberális SZDSZ képviselt, de nem szeretnék megismételni ezeknek a pártoknak a korábbi hibáit. Kijelentette: esze ágában sincs elhatárolódni az egykori liberálisoktól, mindkettőt vállalják, de mindezt kritikával teszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.