Fodor Gábor: a megmaradás a tét

Az ország válaszút előtt áll; elég a gyűlölködésből; az SZDSZ önkritikus; a magmaradás a tét - évértékelés Fodor Gábortól.

NMagyarország válaszút előtt áll 2009-ben: az egyik út a kirekesztésé, amely lerombolja a társadalom összetartozását, és kivezet az Európai Unióból, a másik a szabad demokraták által javasolt befogadásé, amely a felemelkedés záloga - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerdán, Pécsett.

A befogadás út-ján

"Elég a gyűlölködésből és az ellenségeskedésből! Mi, az emberi jogok mellett és a kirekesztés elleni politika iránt elkötelezett liberálisok, azért dolgozunk a jövőben is, hogy a felemelkedés, az összefogás, a befogadás útját válasszuk, mert a magyar társadalomnak ma erre van szüksége" - fogalmazott Fodor Gábor évértékelő beszédében.

A pártelnök azzal indokolta évértékelő beszédének rendhagyó, pécsi helyszínét, hogy Budapest mellett a vidék a jelenleginél nagyobb figyelmet érdemel. A nap folyamán elutazott Sellyére és Besencére, ahol településvezetőkkel folytatott megbeszélést. Azt mondta: az országban romák és nem romák élnek együtt békében, és sok helyen, így Dél-Baranyában is számos olyan község van, ahol a roma lakosság van többségben.

Szavai szerint ezért is fontos, hogy legyen politikai erő, amely kimondja: elég abból, amit az elmúlt hetekben tapasztaltunk, hogy vannak olyan felelős vezetők, akik cigánybűnözésről beszélnek, és egy népcsoportot akarnak bűnbakká tenni.

'Ki kell mondanunk'

"Nekünk, liberálisoknak mindig világosan ki kell mondanunk, mindig az egyénről kell beszélni. Vannak tisztességes emberek és tisztességtelenek, függetlenül attól, milyen a bőrszínük, a vallásuk, meggyőződésük. Mert mindig csak az egyént tehetjük mérlegre, és mérhetjük meg. Amikor kollektíven akarunk valakikből bűnbakot csinálni akkor a bűnbakképzés útján indulunk el, s annak még a történelemben soha jó vége nem lett" - hangsúlyozta.
Úgy vélte: meg kell állítani azokat, akik elindultak a bűnbakképzés irányába, és el kell nekik mondani, hogy tönkreteszik Magyarországot, amely a szégyenpadra kerülhet az Európai Unióban, és nem lehet büszke demokráciájára.

Fodor Gábor szerint ez nemcsak a külső megítélés, hanem a rendszerváltás utáni húsz éves demokrácia értékei miatt is fontos. A pártelnök felszólította azokat, akik egykor a rendszerváltásért küzdöttek, hogy ma, pártállástól függetlenül ne engedjék csorbulni, szemétdombra hajítani az akkor vallott eszméket, mert az országnak szüksége van erre az összefogásra, a közös fellépésre.

A politikus úgy ítélte meg: a liberálisoknak 2009-ben, a válaszút évében újra Göncz Árpád mondatát kell kimondaniuk, amely köztársasági elnökké választását követően hangzott el, miszerint "azoknak kívánok szolgái lenni, akiknek nincsenek szolgái".

Letenni a voksot

"A magyar társadalom ugyanis újra olyan helyzetbe került, hogy mindazok érdekeit, akiket a válság a legjobban érint, akiket kirekesztettek, akikből bűnbakot akarnak csinálni, képviseljük. Az SZDSZ-nek határozottan le kell tennie voksát a szabadság és a szolidaritás mellett, mert Magyarországon csak ez vezethet ki a súlyos gazdasági és szolidaritási válságból" - jelentette ki Fodor.

A politikus a gazdasági problémákról szólva kitért rá, beigazolódott Soros György tavaly év eleji prognózisa a súlyos világgazdasági válságról, de Magyarország gazdasága akkor is válságban lenne, ha ez nem következik be, mert a hazai politikai erőket nem sikerült a haladó változtatások mellé állítani.

Fodor Gábor azt mondta, hogy ez az egész magyar politika komoly kudarca, a szabad demokratáké is, hiszen a párt részese volt a 2002-2006 közötti kormánykoalíciónak, amelynek idején a költségvetési hiány hatalmasra növekedett.

Sok józan ember

"Az SZDSZ azonban önkritikus, őszintén szembenéz saját hibáival, de kevés párt van a közéletben, amely meg meri tenni ugyanezt. Nem hallottunk még ilyen önkritikus szavakat volt szocialista partnerünktől és a Fidesztől sem, pedig utóbbi 2002-2006 között a hibás gazdaságpolitika ideje alatt nem józan gazdaságpolitikát, hanem 14. havi nyugdíjat követelt" - mondta. Fodor Gábor megítélése az SZDSZ-nek meg kell mutatni: sok józan ember van, akik hiteles, őszinte politikára vágynak, s olyan pártot támogatnának, amely oda mer állni a változtatások mellé.

A pártelnök ezért arra kérte tagságát, álljon a Reformszövetség napokban közzétett javaslatai mellé, Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort pedig arra szólította fel, tegyék ugyanezt, s a csomagot jó alapnak tekintve gondolják át az elmúlt időszak intézkedéseit, mert erősebb reformszándékra van szükség, mint ami a napokban bejelentett kormányzati intézkedésekből leszűrhető.

Ellenségképzés helyett

"Olyan mértékben elmérgesedtek Magyarországon a politikai viszonyok, olyan mértékű az ellenségképzés, hogy ebből csak úgy tudunk kitörni, ha értelmes, civil kezdeményezés mögé állunk. A Reformszövetségé ilyen. Nem minden javaslata tökéletes, de alkalmas arra, hogy mögé álljunk és képviseljük. Mert az ország érdeke, hogy néhány dologban egyezzünk meg, legyenek értelmes változások és ne csak beszéljünk róluk" - közölte.

Végezetül rámutatott: az ország érdeke jóval fontosabb az önérdeknél. Az ország érdeke, hogy elkerülje a 400 forintos eurót, több tízezer, vagy akár százezer ember munkahelyének elvesztését. "A megmaradás a tét" - jelentette ki Fodor Gábor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.