Fizettek a lakók, mégis áram nélkül maradtak a házak

Csaknem háromszáz családot érint Kazincbarcikán, hogy a szolgáltató kilenc tízemeletes épület lépcsőházában kikapcsolta az áramot, így a lift sem működik - közölte a helyi önkormányzat szóvivője.

Göndör Judit közölte: a lakók fizettek, a lakásszövetkezetnek van pénze, de egy peres ügy miatt a számlák jelenleg nem rendezhetők. A lépcsőházak ugyanis egy olyan lakásszövetkezethez tartoznak, ahol 2011 októberében tisztújítást tartottak. Megválasztották az új elnököt és az igazgatóság tagjait, majd elindították a változásbejelentést a cégbíróságon, a hivatalos eljárás azonban a mai napig nem ért véget, mert egy lakó törvényi kifogással élt. Emiatt már folyt egy rendőrségi és ügyészségi vizsgálat, a nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták, és megállapították, hogy nem történt jogsértés. A cégbírósági változásbejegyzés azonban azóta sem történt meg - ismertette.

A lakásszövetkezet vezetői fél éve tehetetlenek, jogszerűen megválasztották őket, de tisztségüket hivatalosan nem tudják betölteni. Nem férnek hozzá a folyószámlákhoz, nem tudják kiegyenlíteni a közös költségeket, és múlt október óta tolják maguk előtt ezt az ügyet. A tízemeletes épületekben sok idős ember él. Azzal, hogy a lift leállt, beszorultak a lakásba, mert lépcsőzni már nem bírnak. Hasonlóan nehéz a kisgyermekesek és a betegek helyzete is, az egyik épület legfelső szintjén pedig egy szülés előtt álló kismama is lakik.

Boross Norbert, az Elmű-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére azt mondta: a lift, illetve a lépcsőházak áramellátásáért fizetendő díjat az üzemeltető cégnek - a közös képviselőnek - kellett volna rendeznie, ez tíz hónapja nem történt meg, bár hatvannapos a fizetési határidő.

Hozzátette: 1,2 millió forintnyi tartozást halmoztak fel, kilenc felszólító levélben figyelmeztették az érintettet, de nem sikerült megoldást találni. Mint mondta, abban is együttműködtek volna, hogy legalább a felét rendezzék a tartozásnak, de ezt sem vállalták. Mivel nem jött válasz a felszólításokra sem, kikapcsolták a szolgáltatást. Megjegyezte: nem a lakók és a szolgáltató között van vita, hanem a társasházat üzemeltető cég nem fizetett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.