Fizetniük kell a székházfoglalóknak

A Fidesz-székház "ostromának" tizenegy szervezőjére összesen 415 ezer forint bírságot szabott ki a VI. kerületi rendőrkapitányság, a gyülekezési jog megsértésére hivatkozva.

"Amint azt az erőszakmentes polgári engedetlenségi akciót követően Selmeczi Gabriella is az ország tudtára adta, a Fidesz-székház magánterület, a területén tartott rendezvényekre így nem vonatkozik a gyülekezési jog. A kapitányság szerint a székházfoglalók a szabálysértést azalatt követték el, mialatt megközelítették a Fidesz Lendvay utcai székházát, illetve rövid megbeszélést tartottak előtte" – közölte pénteken az Alkotmány nem játék Facebook-csoport.

A polgári engedetlenség résztvevői kifogást nyújtanak be: a határozatot abszurdnak tartják, mondván a demonstráció kezdete előtt a gyülekezési jogot csak annyira sérthették meg, amennyire bármelyik turistacsoport teszi nap mint nap. "Kétfős oszlopokban sétálni még akkor is jogunkban áll, ha a vonulás célpontja éppenséggel a kormányzó párt székháza".

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást a Lendvay utcai Fidesz-székháznál történtek miatt (amikor is az alaptörvény ellen tiltakozó körülbelül 70 tüntető bemászott a kerítésen, és egy napra elfoglalta az udvart és az épület előterét. Az akció során a Fidesz biztonsági őröket hívott, akik dulakodtak a tüntetőkkel, a rendőrség pedig nem avatkozott közbe.) A Fidesz utóbb feljelentette a demonstrálókat; a nyomozás során több fiatalt idézés nélkül előállítottak – egyiküket a kollégiumi szobájából vitték be. A többi tüntető úgy döntött, önként jelentkeznek a rendőrségen, demonstrálva, hogy vállalják a felelősséget tettükért.

A garázdaság-üggyel párhuzamosan folyt a nyomozás gyülekezési joggal való visszaélés miatt – a tüntetés szervezőit most ezért bírságolták meg. – Erre abszolút nem számítottam, hiszen a székház területe magánterület, így nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá – nyilatkozta lapunknak Turai Eszter, a megbírságolt szervezők egyike. "Mint kiderült, arra hivatkozva szabták ki a büntetést, hogy táblákkal vonultunk a Lendvay utcai székházig, ahol megálltunk tanakodni, mivel be volt zárva a kapu. A rendőrség ezt be nem jelentett tüntetésként értelmezte, ami nonszensz, ezzel az erővel az is tüntetés, ha egy baráti társaság megáll az utcán cipőt fűzni" – mondta Turai Eszter. Ezért a megbírságolt szervezők kifogással éltek a rendőrségen, és bírósági tárgyalást kértek. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.