Fideszeseket is vár a szerdai tüntetésre az LMP

Az LMP szocialistákat, zöldeket és fideszeseket is vár szerdai, az Alkotmánybíróság épülete elé szervezett demonstrációjára - mondta a párt választmányi szóvivője.

Tordai Bence úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy a szavazók 53 százaléka, akik a Fideszre adták a voksukat azt mondta volna, hogy "bontsátok le a jogállamot, sőt Orbán Viktor éppen azt ígérte, hogy megerősítik a jogállamot és visszaadják a tekintélyét".

A választmányi szóvivő közölte, hogy éppen ezért demonstrációjuk nem pártrendezvény, hanem egy minden demokrata által támogatható megmozdulás. Szerinte ezt a széles ideológiai spektrumot mutatja, hogy a demonstráción az LMP politikusain kívül felszólal Kőszeg Ferenc, Elek István és Szalai Erzsébet is.

A párt azt követően jelentette be tüntetését, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót, majd a Fidesz parlamenti frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezi, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság hatásköréből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.