Fideszesek szerint MSZP-s befolyással lopják a Leader-pénzeket

Minden vidékfejlesztésre szánt száz forintból több mint 14-et bérre, azaz a szocialista klientúra támogatására költenek Hajdú-Biharban - állítják helyi fideszesek. A megtámadott cég vezetője szerint, ha akarnának sem tudnának lopni.

Hajdú-Bihar megyei fideszes parlamenti képviselők és polgármesterek szerint elfogadhatatlan gazdálkodást folytat a kistérségek vidékfejlesztésére életre hívott helyi Leader akciócsoport munkaszervezete, a Bihar-Sárrét Összefogás Kft. Az ország egyik legnagyobb, mintegy 42 települést és csaknem 100 ezer embert összefogó munkaszervezetét a fideszes politikusok azért bírálják, mert a bihari és sárréti vidékfejlesztésre elkülönített 3,5 milliárd forintos uniós forrásból a kft. több mint fél milliárdot a saját működésére fordít, s ennek az összegnek a jelentős része bér és személyi juttatás.

Rácz Róbert fideszes parlamenti képviselő, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: különösen aggályos, hogy a helyi Leader akciócsoport és a munkaszervezet erős szocialista befolyás alatt áll, mert ennek az az eredménye, hogy az uniós forrásokat nem vidékfejlesztési célokra osztják el, hanem az MSZP-s klientúra támogatására. Rácz Róbert nehezményezte a munkaszervezet magas bérkeretét, mert szerinte azokat a forrásokat is vidékfejlesztési célokra kellene fordítani.

A sajtótájékoztatón Arnóth Sándor, Püspökladány fideszes polgármestere úgy fogalmazott: ez az ügy kizárólag pénzlenyúlásról szól, az érintettek ugyanis lopnak, de azt is ügyetlenül teszik. Tudósítónk megkérdezte: ha lopást gyanítanak, tesznek-e feljelentést hűtlen kezelés miatt? Arnóth Sándor azt válaszolta: teljesen reménytelen volna, a pénzt ugyanis így is, úgy is el fogják lopni.

A fideszes vádakra reagálva a Bihar-Sárrét Összefogás Kft. ügyvezető igazgatója, Daróczi Lajos tudósítónknak azt mondta: nem érti, hogyan lophatnák el az uniós forrásokat, ha azokat nem is ők osztják szét, hanem a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Mint mondta, ők csak előkészítik a pályázatok szétosztását, így a pályázati pénzeket sem tőlük kapják meg a pályázók, hanem a hivataltól.

Kérdésünkre, miszerint a 3,5 milliárd forintból hogyan lehet félmilliárdot szánni a cég működtetésére, Daróczi Lajos azt mondta: a működési költségkeretet nem ők határozták meg, hanem a vonatkozó jogszabály, amely a felhasználható források és a kistérségi adatok alapján szabályozza a működtetésre fordítható összegeket. Az ő esetükben – tette hozzá – ez a teljes támogatási keret 16 százaléka. Az ügyvezető igazgató szerint nincs átjárás a pályázati összegek és a bérköltségek között.

Kérdésünkre, hogy a cég egyik vezetője hogyan kaphat gépkocsi használatra költségtérítést, ha autóvezetői jogosítványa sincs, Daróczi Lajos azt válaszolta: nem gépkocsi vezetésre fizetnek, hanem gépkocsi használatra, vagyis a cégvezető megoldhatja a jármű használatot úgy is, ha nem ő vezet.

Daróczi Lajos nem kívánta kommentálni azt a vádat, hogy a szervezet MSZP-s befolyás alatt áll, azt viszont hangsúlyozta: a törvény szerint a társaság nem folytathat politikai tevékenységet.

Az ügyről Oláh Lajos, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke érdeklődésünkre azt mondta: a szóban forgó Leader akciócsoport képviselői között nem csak baloldali, hanem jobboldali politikusok is vannak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.