Fideszes kapta meg az MSZP sms-ét

,,Kedves barátom, kérünk, hogy a betelepítési kvótáról szóló közgyűlési határozat szavazásában NE vegyél részt. Az anyagot küldjük mailen. MSZP" - ezt az üzenetet kapta szolgálati telefonjára kedd délelőtt Apátfalva fideszes alpolgármestere, Bálintné Siprikó Zsuzsanna.

A delmagyar.hu tudósításából kiderül, hogy a telefon és a hozzá tartozó szám korábban Varga Péteré volt, aki az előző ciklusban a falu polgármestereként szolgált. Most megyei képviselő MSZP-s színekben. Bálintné korábban is kapott erre a telefonra nem neki szóló üzeneteket, hívásokat, a mostanin viszont megdöbbent és felháborodott.

A számot, amelyikről az eltévedt SMS érkezett, többször megpróbálta visszahívni, de senki sem vette fel. A falu képviselő-testülete egyébként már kedden meghozta a maga döntését a migránskvóta ügyében – egyhangú szavazással arra kérték a kormányt, mindent tegyen meg a kötelező betelepítés ellen.

Varga Péter azt mondta, szerinte beszédes, hogy éppen a betelepítési kvóta ügyében érkezett üzenetre figyelt fel a fideszes alpolgármester. Korábban biztosan kapott hasonlókat az MSZP szegénységgel kapcsolatos, illetve minimálbéres vagy magasabb fizetésért indított akciója kapcsán is – mondta. Hozzátette: jobb lenne, ha az apátfalvi testület is több figyelmet fordítana a szegénység elleni küzdelemre, mint a menekültkérdésre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.