Fideszes bankbotrányról beszél az MSZP

Az MSZP felszólította a Magyar Nemzeti Bankot, hogy kártalanítsa a DRB-bankcsoport – a Buda-Cash-ügy miatt nehéz helyzetbe került – összes ügyfelét.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján kiemelte: a Buda-Cash-ügyben százmilliárd forintra becsülik a teljes veszteséget, aminél az MNB sokkal többet, 260 milliárd forintot költött teljesen felesleges oktatási programokra, „és akkor még nem beszéltünk a luxusingatlanok megvásárlásáról”.

Az MSZP-s politikus nevetségesnek tartja, hogy a jegybank legfeljebb 60 ezer forint felvételét engedélyezi a DRB-bankcsoport százezer ügyfelének, köztük negyven önkormányzatnak.

A Fidesznek annál inkább kötelessége az emberek kártalanítása, mert ez a „fideszes bankbotrány” pont abban az évben következett be, amelyet a kormányzópárt állítása szerint a bankok elszámoltatása jellemez majd – mondta Burány. Az ellenzéki képviselő megjegyezte, a DRB-bankcsoport a „Fidesz gyámsága alatt vált bankká”, amikor a hatóságoknak kötelessége lett volna átvilágítani a szóban forgó pénzintézeteket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.