Fidesz: még a héten megteszi jelölését az államfő a Kúria élére

A köztársasági elnök elfogadta a Fidesz frakcióvezetőjének javaslatát és várhatóan még a héten megteszi jelölését a Kúria, valamint az Országos Bírósági Hivatal elnökének személyére. Erről Lázár János számolt be az államfővel folytatott keddi megbeszélését követően újságíróknak.

A Fidesz frakcióvezetője korábbi közlését megerősítve hozzátette, a csütörtöki házbizottsági ülésen azt fogja javasolni, hogy az alkotmányügyi bizottság jövő hétfőn hallgassa meg a jelölteket, majd az Országgyűlés december 13-án, kedden szavazzon is a jelöltekről.     

Lázár János elmondta: Schmitt Pál államfő több személyt is megnevezett az egyeztetésen, és ő is ismertette a Fidesz-frakció jelöltjeit. A kormánypárti politikus ugyanakkor konkrét nevekről nem nyilatkozott. "A köztársasági elnök döntését tudomásul fogjuk venni" - fogalmazott.     

Lázár János szerint a Kúria elnökének döntő szerepe lesz az igazságszolgáltatás újjászervezésében, így olyan jelöltre van szükség, aki "a változtatásra késznek és képesnek érzi magát". Az OBH élére pedig olyan jelöltre lenne szükség a Fidesz szerint, aki képes egy ekkora szervezetet üzemeltetni és működtetni, aki egyébként a bírói társadalom támogatását is bírja és képes a bírók szempontjait érvényesíteni a társadalom és a kormányzat berkeiben.     

A köztársasági elnök kedden minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel és Navracsics Tibor igazságügyi miniszterrel is egyeztet hivatalában a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria és az OBH elnökének személyéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.