Fidesz: Puch László helyett szavazott Schiffer

A Fidesz szerint az MSZP-s Schiffer János a szintén szocialista Puch László helyett szavazott hétfőn az Országgyűlésben, ezért lemondásra szólították fel.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy 14.21 perckor, az általa elmondott interpellációt követő  szavazáson nyomta meg a gombot Schiffer János Puch László helyett. Répássy Róbert szerint a parlamenti ülésről készült felvételen egyértelműen látszik az eset.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a parlamenti szokások és a parlamenti etika íratlan szabályai szerint a más helyett szavazó  képviselőnek azonnal távoznia kell, ahogyan rre korábban is volt  példa. Emlékeztetett arra, hogy minden ilyen esetet eddig lemondás követett, és hangsúlyozta azt is, hogy a parlamenti szavazásra vonatkozó törvények szerint egyértelmű, hogy csak személyesen lehet  szavazni. Répássy Róbert arra szólította fel az MSZP-frakcióját, hogy vonja vissza Schiffer János megbízását.

Schiffer az MSZP budapesti listájáról jutott a parlamentbe, így ha eleget is tesz az ellenzéki felszólításnak, a szocialisták összlétszáma nem változna, hiszen utódját is ők jelölnék ki.

Répássy Róbert és Balsai István a miniszterelnök bíróságokat és  ügyészséget támadó nyilatkozata miatt interpellálta Draskovics Tibor  igazságügy-minisztert. A tárcavezető válaszát az Országgyűlés 187  igen és 175 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.