Fidesz: a választók már értékelték a Gyurcsány-Bajnai-korszakot

A magyar választók 2010-ben már értékelték a Gyurcsány-Bajnai-korszakot - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon pénteki évzáró sajtótájékoztatójára reagálva.

A volt miniszterelnök egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarország rosszabbul él, mint három éve, és rossz irányba halad.

Selmeczi Gabriella újságírók előtt erre válaszul azt mondta: a magyarok nehezen fogadják el egy olyan ember értékelését, aki egyszer már bizonyította, hogy alkalmatlan és kontár, hiszen Bajnai Gordon kormányzása alatt hét százalékkal zuhant a gazdaság, és egy év alatt harmincezerrel nőtt a munkanélküli fiatalok száma.

A szóvivő szavai szerint a volt kormányfő nyilatkozatából az derül ki, hogy a bankadó csökkentésére készül, és inkább a családokat sújtaná adóemeléssel, elvenne a rezsicsökkentésből, sőt "Bajnai Gordon fájni fog-programja" tartalmazza a családi adórendszer eltörlését, valamint a minimálbér, illetve a fizetések csökkentését is.

Az Együtt-PM szövetség vezetője semmiért sem vállalja a felelősséget, és utólag mindent letagad - fogalmazott Selmeczi Gabriella, aki szerint ezt bizonyítja a szobordöntési és a Hajdú-Bét-ügy is. Azonban "képes még ennél mélyebbre is menni: videókat hamisíttat, és nehéz sorsú embereket használ fel politikai céljai elérése érdekében" - mondta.

A Fidesz szóvivője azt is kommentálta, hogy Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségi tagja délután sajtótájékoztatót tart a NAV-ügyben, amelynek legújabb fejleménye, hogy a rendőrök házkutatást tartottak Horváth András volt adóhatósági dolgozónál, aki szerint nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót.

Selmeczi Gabriella megerősítette a kormánypárt álláspontját, amely szerint érthető, hogy a hatóság szeretné megnézni a Horváth András által emlegetett bizonyítékokat.

A baloldal viselkedése egyébként teljesen hiteltelen az ügyben, hiszen korábban nyomozást követeltek, és most, amikor az zajlik, tiltakoznak az ellen, hogy a hatóságok végzik a munkájukat - mondta a szóvivő, aki szerint a baloldal retteg az igazságtól a legjobban. Ha történt adócsalás, akkor ki kell vizsgálni, az adócsalóknak pedig börtönben a helyük - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Nemzet szerint a Gyermekrák Alapítványt vezető Balogh István - aki a hírek szerint magáncélra is használta az alapítvány betegszállító autóját - többször is felbukkant az MSZP rendezvényein, Selmeczi Gabriella azt válaszolta: "nem ez az első eset (...), hogy megfordulnak az MSZP háza táján mindenféle korrupt alakok és hamisítók". A Fidesz szóvivője visszataszítónak nevezte, amit az alapítvány vezetője művelt, vagyis hogy visszaélt az emberek bizalmával és pénzével. Szerinte ebben erősen hasonlítanak egymásra a szocialistákkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.