Háromlépcsős rezsicsökkentést jelentett be Rogán

Hosszú előkészítő munka után 2014-ben a harmadik rezsicsökkentés háromlépéses lesz.

Így 2014 decemberében mintegy 25 százalékkal kevesebbet fizetnek az energiáért a magyar családok 2012-höz képest – jelentette be Rogán Antal és Harrach Péter ma délelőtt a Balatonszárszón rendezett tegnapi frakcióülésen született döntésekről. A pontos számokat a frakciószövetség felhatalmazása alapján a Rogán Antal által vezetett munkacsoport határozta meg éjszaka.

A lakossági gázár 6,5 százalékkal csökken április elsejétől. Az áram ára szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-től 3,3 százalékkal mérséklődik.

A nonprofit szolgáltatókról szóló törvényről is elkészült a javaslat, a szövegét a kormány jóváhagyja, de az Országgyűlés nem dönt róla április 6-a, azaz a választások előtt. Ha a választók megtisztelik a bizalmukkal a Fidesz-KDNP szövetség jelöltjeit, és ismét Orbán Viktor alakíthat kormányt, akkor a választások után megszavazzák a törvényt – fogalmazott Rogán Antal, aki úgy vélte: ha a "Gyurcsány-koalíció" kerül hatalomra, a rezsi nem csökkenne, hanem emelkedne.

A rezsicsökkentés a paksi atomerőmű kapcsán is szóba került Balatonszárszón a kihelyezett frakcióülésen. Rogán Antal elmondása szerint Orbán Viktor olyan tájékoztatást adott, hogy abban az időszakban, amikor a régi és az új blokkok egyszerre működnek, a hazai villamosenergia előállítási költsége 10-13 százalékkal csökken. A paksi bővítés az olcsó áram záloga – állította Rogán Antal. Ez szerinte azt is lehetővé teszi, hogy akkor akár 10-13 százalékos is lehet a rezsicsökkentés. Azt is elmondta, hogy az új paksi blokkok "egészen biztos", hogy olcsóbban tudják önköltségi áron előállítani az áramot, és a blokkok kitermelik a ráfordítás tőkéjét. "Mi úgy számoltunk, hogy a jelenlegi áron állítja elő az áramot, vagy csak valamivel drágábban." (Korábban szakértők úgy vélték, hogy a 3-6 ezer milliárd forintba kerülő beruházás költségeit az erőmű legalább 150 százalékkal drágább termelés mellett tudná kitermelni. Kormánypolitikusok ezt eddig azzal cáfolták, hogy a hitelt nem az erőmű, hanem a magyar költségvetés fizeti vissza. Most viszont Rogán Antal arra célzott, hogy a beruházás költségei az alacsonyabb árban is megjelennek. Hozzátette ugyanakkor, erről a 10-12 év múlva hatalmon lévő kormánynak kell döntéseket hoznia.)

Harrach Péter KDNP-frakcióvezető azt mondta, azért kisebb mértékű a rezsicsökkentés, mert a fenntartható és biztonságos energiaszolgáltatást is képviselik; "most ez a szempont felerősödött" – tette hozzá. Harrach Péter arról is beszámolt, a családtámogatási rendszer is szóba került Balatonszárszón: az adókedvezmény februártól írható le. Ennek megfelelően 230-240 milliárd marad a családoknál 2014-ben – állította Harrach Péter. Szerinte ez olyan lehetőség, melyet meg kell őrizni, és a következő ciklusban tovább kell fejleszteni. A Gyurcsány-kormány a szolgáltató érdekeit követte korábban, a Fidesz-KDNP viszont a fogyasztók érdekét veszi figyelembe a választások után is – hangsúlyozta.

Arra, hogy a rezsicsökkentés kampányfogás, és számszakilag megalapozatlan, Rogán Antal úgy reagált, ez a baloldali pártok kritikája, mert számukra "savanyú a szőlő". De "mögöttünk van másfél esztendő, és bebizonyítottuk, hogy végig is lehet vinni". Hozzátette, hogy 2013-ban nem volt választás, mégis volt rezsicsökkentés. A Fidesz-frakcióvezető a parlamenti menetrenddel, a fűtési szezonnal, illetve a szolgáltatók tartalékképzésének növekedésével indokolta az ütemezést. Szerinte hosszú távon akkor lehet a fenntartható rezsicsökkentés mellett érvelni, ha kismértékben függ az ország például villamos energia terén az importtól.

Liberálisok: Orbán és Rogán nem mond igazat

Rogán Antal és Orbán Viktor, a Fidesz rezsidémon ellen küzdő politikusai nem mondanak igazat akkor, amikor a rezsiköltségek egy részének mérséklődését a kormány érdemeként próbálják feltüntetni. Tévednek, ha azt hiszik, hogy a harmadik rezsicsökkentéssel, amely egy átlagos családnak néhány száz forintot jelent,  az állampolgárok szavazatai megvásárolhatók - olvasható a Magyar Liberális Párt közleményében.

Mint írják, rezsicsökkenés akkor is lenne, ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnök. A rezsicsökkenés nem a kormánynak, hanem a szabad piacnak köszönhető. Az árak mérséklődésének oka az, hogy a villamosenergia és a gáz ára folyamatosan csökken a világpiacon. Így mivel korábban a magyar rendszereket is összekapcsolták a külföldi rendszerekkel, lehetővé vált, hogy olcsóbban szerezhessük be energiát, mint két-három évvel ezelőtt. Az árak pedig még tovább csökkenhetnének, ha a szabadság politikája győzedelmeskedne: a szabad piac, az állam által ösztönzött verseny alacsonyabb árakat eredményezne, mint az Orbán-rendszer előíró szocialista tervgazdaságáé. Jó példa erre a piaci alapú rezsicsökkentés Nagy-Britanniában.

Mint fogalmaznak: ennyi a nagy titok. Nem Orbán Viktor kegyelméből csökkenek tehát az árak, hanem a piac és a verseny függvényében. A magyar kormány csak ront a helyzeten. Erőltetett intézkedései igazságtalanok, mert ezek nyomán a gazdagok részesülnek leginkább az árcsökkenésből, míg a kisebb keresetűek és szegények szinte semmit nem nyernek. A magyar kis- és középvállalkozások ugyanakkor kifejezetten vesztesei a szabadságellenes energiapolitikának, csakúgy mint a közműszolgáltatók, amelyek a kormány hazug állításaival szemben többségükben nem multik, hanem jellemzően önkormányzati vállalatok. Őket teszi most tönkre a kormány, hogy azután ezeket a cégeket a fideszes haveroknak játszhassa át. A rezsicsökkentés a Fidesz számára valójában erről és a választási kampányról szól.

A közlemény szerint a liberálisok ezzel szemben energiakarékosságot, a piac kedvező árváltozásainak, valamint a verseny jótékony hatásainak torzításmentes érvényesítését tartják szükségesnek. Ezzel azonos az Európai Unio szemlélete is, és jó példa a cseh energiapiaci liberalizáció. Hosszú távon csak ez eredményezhet fenntartható rezsicsökkenést. Ha a hazug Orbán-kormányt elzavarjuk, erre hamarosan lehetőségünk is nyílik. Ellenkező esetben a rezsiköltségek rövid időn belüli visszaemelésére kell számítani.

A Fidesz a harmadik rezsicsökkentés bejelentésével azt a látszatot kelti, mintha adott volna valamit az állampolgároknak, miközben az emberek százezreitől elvett és elvesz, az államot az orosz hitellel eladósítja, kiszámíthatatlan gazdaságpolitikájával és törvényalkotásával a vállalkozókat ellehetetleníti, a befektetőket elriasztja - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.