Fidesz-kampány nem lesz, „tájékoztatás” közpénzből igen

Fidesz-kampány nem lesz az Európai Unió által indítványozott menekültkvóta ellen a népszavazás előtt, viszont lesz kormányzati tájékoztatás közpénzből – mondta Lázár János a 49. Kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt a Népszabadság kérdésére ismerte el. 

Lázár előtte ismét elmondta, nem döntheti el Brüsszel helyettünk, hogy kivel éljünk, ennek eldöntéséhez a választópolgárok véleményének megismerésére van szükség. A kényszer-betelepítésről szóló népszavazás az utóbbi 25 év egyik legfontosabb kérdésében dönt, csak akkor állítható meg, ha közösen lépünk fel ellene – fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte, hogy a népszavazás nemzeti ügy, bízunk benne, hogy a választók élnek demokratikus lehetőségükkel. A referendumra szavai szerint várhatóan szeptemberben vagy október elején kerülhet sor.

Lázár nyomatékosította: az Európai Bizottság álláspontja ellentétes az uniós alapszerződéssel, és nem felel meg a szubszidiaritás elvének; nem lehet létrehozni egy olyan mechanizmust, amellyel a választók nem értenek egyet. Megjegyezte, Magyarország volt eddig a legszolidárisabb Európával, mert a magyarok megvédték Európa határát.

A miniszter kijelentette, a válság kezelésére vonatkozóan várják az Európai Bizottság véleményét a magyar kormány tízpontos akciótervét illetően.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.