Fidesz: eljött a rendvédelmi dolgozók ideje

Jövőre elkezdődik a rendvédelmi dolgozók béremelési programja - mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja sajtótájékoztatón közölte: a fegyveres és rendvédelmi dolgozók 2015-ben induló életpályamodelljére 44 milliárd forintot biztosít a kormány a jövő évi költségvetésben.

A béremelés fokozatos lesz: első lépésként a következő év júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik a fegyveres és rendvédelmi hivatásos állomány illetménye. Ezt követően évente 5 százalékkal nőnek majd a bérek, így az emelés mértéke 2019-re eléri az 50 százalékot - fejtette ki a fideszes politikus.

Emlékeztetett, hogy a kabinet emellett kidolgozza a rendvédelmi dolgozók új lakástámogatási programját is.

"Eljött végre a rendvédelmi dolgozók ideje is, köszönjük az eddigi türelmüket és munkájukat. Ez a jelentős mértékű béremelés kifejezi azt a megbecsülést, amelyet méltán megérdemelnek" a hivatásos állomány tagjai - fogalmazott Ágh Péter.

Hangsúlyozta: a Fidesz-kormány az elmúlt években helyreállította a közbiztonságot, megerősítette a rendőrséget, így ma már az ország minden településén van állandó rendőri jelenlét, és Magyarországon van Európa legszigorúbb büntető törvénykönyve.

A kormánypárti képviselő megjegyezte azt is, hogy a jövő évi költségvetési törvényjavaslat alapján a rendőrség 2015-ben 16 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat, mint az idén.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.