Fidesz: "Börtöntöltelékek" álltak össze a baloldalon

A Fidesz szóvivője szerint a baloldalon semmi sem változott az elmúlt években, "bukott politikusok és börtöntöltelékek álltak össze".

Hoppál Péter azzal kapcsolatban fogalmazott így csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy - közlése szerint - a német megszállási emlékmű terve elleni szerdai baloldali tüntetés egyik szervezője Marsovszky Balázs volt, akit a Zuschlag-ügy hatodrendű vádlottjaként korábban börtönbüntetésre ítélt a bíróság folytatólagosan elkövetett csalásért.

A 2010 előtt "minden idők legkorruptabb kormányzását" elkövető szocialisták "tárt karokkal várták vissza" a jogerősen elítélt bűnözőt, sőt a hírek szerint "még szabadulóbulit is rendeztek a tiszteletére" - mondta a kormánypárt szóvivője.

Hoppál Péter azt is megjegyezte, hogy Marsovszky Balázs a XV. kerületi önkormányzat vagyonkezelési bizottságának tagjaként 3,5 millió forintért egy 78 négyzetméteres budapesti lakáshoz juttatta Zuschlag Jánost.

A szóvivő mindemellett azért is megdöbbentőnek és képmutatónak nevezte a baloldal szerdai Szabadság téri demonstrációját, mert az említett Marsovszky Balázs évekkel ezelőtt együtt gúnyolódott a holokauszt áldozatain - a börtönből nemrégiben szabadult - Zuschlag Jánossal a Terror Háza Múzeum előtt.

Értékelése szerint Mesterházy Attila MSZP-elnöknek a baloldal megújításáról szóló ígérete hazugság volt, hiszen ahelyett, hogy pártja megszabadult volna a bűnösöktől, "tárt karokkal fogadják vissza azokat, akik esetenként köztörvényes bűncselekményekben érintettek".

Mesterházy Attila nem elég, hogy "börtöntöltelékeket" fogad vissza a baloldalra, de titkolózik arról is, hogy Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettesen kívül még hány szocialista politikusnak van hamis afrikai útlevele és titkos bankszámlája - fogalmazott Hoppál Péter, aki szerint "itt az ideje, hogy színt valljon" az MSZP elnöke ebben a "bűncselekmény-sorozatban", amelyben "szügyig gázol" a szocialista párt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.