Fidesz: az MSZP vezetői végre akarják hajtani a kényszerbetelepítést

A Fidesz szerint az MSZP vezetői végre akarják hajtani az európai uniós kényszerbetelepítést.
Október 2-án mindenki véleményt mond a kényszerbetelepítésről és Brüsszel bevándorláspárti politikájáról. Aki nemmel szavaz, az nemet mond a kényszerbetelepítésre, aki pedig nem szavaz, az igent mond Brüsszel tervére, a bevándorlók betelepítésére - írták közleményükben, amelyben a szocialisták kezdeményezésére reagáltak.

Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke korábban közölte, az MSZP tagjai nem vesznek részt az október 2-ra kiírt népszavazáson, helyette az első Szabad Európa-napot kívánják megtartani. Úgy vélte: a népszavazásnak "nincs jogi következménye, a tárgya valójában nem létezik, és nem szól másról, mint egy buta üzenet Brüsszelnek".

A Fidesz-frakció közleménye szerint "az MSZP vezetői már döntöttek, ők inkább bevándorláspárti pikniket tartanak aznap és nem utasítják el, mert végre akarják hajtani a kényszerbetelepítést". Ha rajtuk múlik, a magyar emberek megkérdezése nélkül megkezdődhet a bevándorlók tömeges betelepítése Magyarországra. Erről október 2-án mindenki véleményt mondhat, még az MSZP szavazói is - fogalmaztak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.