Fidesz: a vasárnapi pihenőnap élénkíti a gazdaságot

A Fidesz szerint több szabadidőt, élénkebb gazdaságot hoz a vasárnapi pihenőnap.

A kormánypárt frakciója vasárnapi közleményében azt írta, hogy márciustól a vasárnap pihenőnap lesz a kiskereskedelemben dolgozóknak is, ahogy Ausztriában, Németországban is az. Külföldi tapasztalatokra hivatkozva jelezték, hogy a vásárlás nem szűnik meg, csak átalakul.

A kisméretű családi boltokban, vásárokon, piacokon, turisztikailag forgalmas helyszíneken továbbra is lehet vásárolni - idézte fel a Fidesz, hozzátéve: a kormány ezzel is segíti a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességét.

Kiemelték azt is, hogy a változás gazdasági hatása összességében pozitív, segíti a kiskereskedelmi fogyasztás további bővülését, fellendítheti a belföldi turizmust, szabadidőipart, vendéglátást.

Emellett a kereskedelemben dolgozók többet pihenhetnek és többet is kereshetnek - tették hozzá.

A közlemény arra is kitért, hogy az Országgyűlés a most kezdődő tavaszi ülésszakán tárgyalhatja a fideszes képviselők azon javaslatát, miszerint áprilistól az eddigi 50 százalék helyett 100 százalékos vasárnapi pótlék járna a kiskereskedelemben dolgozóknak, és a munkavállaló legfeljebb havi két vasárnapi munkára lenne kötelezhető.

A vasárnapi pihenőnap bevezetésének tehát számos pozitív hatása lesz - összegzett a kormánypárt, megjegyezve: a megváltozó vásárlási szokásokhoz a kereskedelmi üzletek rugalmasan tudnak alkalmazkodni a nyitva tartásuk módosításával, ahogy azt már többen meg is tették.

Előzőleg az MSZP elnök-frakcióvezetője a választás szabadságába történő súlyos beavatkozásnak minősítette az üzletek vasárnapi zárva tartását. Tóbiás József azt mondta: a nap folyamán országszerte 164 helyszínen kérdezik meg az emberek véleményét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.