Fidesz: a baloldal az ország megbüntetéséért szurkol

A Fidesz-frakció szerint a baloldal már megint azért szurkol, hogy megbüntessék Magyarországot.
A kormánypárti képviselőcsoport ezt arra válaszul írta az MTI-nek küldött közleményében, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt: pártja szerint azért Brüsszelben és nem Magyarországon vették észre, hogy probléma van az uniós pályázatokkal, mert a kormány "megszállta" a független intézményeket, köztük az EU-s források helyes elköltéséért felelő Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságot (EUTAF) is.

A Fidesz-frakció reagálásában arra hívta fel Szigetvári Viktornak - mint közleményükben fogalmaztak, "Bajnai Gordon szóvivőjének" - a figyelmét, hogy az Európai Bizottság is elismerte: a gazdaságfejlesztési operatív program kifizetéseinek felfüggesztése technikai jellegű intézkedés, amely a 42 ezer lebonyolított projektből mindössze hatot érint.

A kormány egyetlen fillért sem hagy elveszni, az országot megillető összes fejlesztési forrást lehívja, "ellentétben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal, amely a források töredékét volt képes lehívni, és amit lehívtak, annak a 76 százalékát is szabálytalanul költötték el, ezzel százmilliárdokat hagytak veszni" - írták közleményükben a kormánypártiak.

Ismét hangsúlyozták, hogy Magyarország minden idők legnagyobb gazdaságfejlesztési korszaka előtt áll, hamarosan 12 ezer milliárd forintos fejlesztési forrás nyílik meg, amelynek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre fordítják. Megjegyezték: ez az arány a szocialisták idején 16 százalék volt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.