Fidelitas: a fiatalok sorsdöntő változásra számíthatnak

Ágh Péter Fidelitas elnök közölte: egy friss közvélemény-kutatás szerint a fiatalok 80 százaléka úgy véli, hogy rossz irányba mennek a dolgok, a kormány nem tett semmit értük, sőt hadat üzent nekik.

A Fidelitas elnöke szerint sorsdöntő változást hozhat a fiatalok számára a 2010-es országgyűlési választás, a jelenlegi kormányoldal képviselői ugyanis az elmúlt nyolc évben felnőtt nemzedék érdekében semmit nem tettek. Ágh Péter miskolci sajtótájékoztatóján közölte: nyolcezer fiatal megkérdezésével zajlott egy közvélemény-kutatás, amelynek eredménye az, hogy a fiatalok 80 százaléka szerint "rossz irányba mennek a dolgok", a kormány nem tett semmit a fiatalokért, sőt hadat üzent nekik.

Mint hozzátette, a fiatalok számíthatnak a Fidelitasra, az ifjúsági szervezet számos példát mutatott erre, így a felsőoktatási tandíj eltörléséről szóló népszavazási kezdeményezéssel is. Most szükség van a fiatalok támogatására is, hogy "fel tudjuk számolni az elmúlt évek hibáit" - mondta Ágh Péter, megemlítve: már a 2009-es európai parlamenti választás is megmutatta, hogy a Fidelitas jó partnere a Fidesznek.

A politikus elmondta: az Orbán-kormány idején az ifjúság helyzete jobb volt, mind a családalapítás, mind a gyermekvállalás tekintetében, nem szólva a tanulásról, annak esélyéről. Az elmúlt nyolc évben ezeket a támogatási formákat a mostani kormány felszámolta, éppen ezért változásra, váltásra van szükség, hogy a fiataloknak ismét biztos jövőképük legyen - tette hozzá, megjegyezve: biztos abban, hogy ha a választóktól a Fidesz kap felhatalmazást kormányalakításra, az ifjúság helyzete lényegesen jobb lesz.

Ágh Péter megemlítette: a változáshoz vezető úton a Fidelitas együtt halad a Fidesszel, több ezer Fidelitas-aktivista tanulás, munka után működik közre az ajánlószelvények gyűjtésében. A tapasztalatok szerint "elemi erejű változást akarnak az emberek", hiszen eddig már 850 ezer ajánlószelvény gyűlt össze a Fidesznek, ilyen gyorsan és könnyen még soha nem haladt ez a munka - fogalmazott.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.