Fidelitas: Fecske- és gólyaházat a fiataloknak

A a drasztikusan megemelkedett albérletárakra hivatkozva könnyítené a lakáshoz és lakhatáshoz jutást a Fidelitas, a szervezet szerint a hazai mellé uniós forrásokat és magántőkét is be kellene vonni.
Fiataloknak szóló lakhatási programot javasol a Fidelitas, amely azt is kezdeményezi, hogy minden egyetemen, főiskolán és kollégiumban legyen ingyenes wifi. A terveket Böröcz László, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke és Szabó Krisztián alelnök ismertette hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
 
A lakhatási programról szólva Böröcz László - elsősorban a drasztikusan megemelkedett albérletárakra hivatkozva - kifejtette: úgynevezett "gólyaházakat" hoznának létre azoknak a felsőoktatási hallgatóknak, akik nem kapnak kollégiumi férőhelyet. Ezeket az ingatlanokat a kollégiumok mintájára alakítanák ki, és azok a hallgatók vehetnék igénybe - előre meghatározott időre, kedvező feltételekkel -, akiknek nincs teljes állásuk, legfeljebb részmunkaidőben dolgoznak.
 
Lakhatási javaslatuk másik része - folytatta -, hogy a már állással rendelkező felsőoktatási hallgatók, illetve a középiskola elvégzése után dolgozni kezdők kis alapterületű lakásokat, "fecskeházakat" vehessenek igénybe jóval a piaci ár alatt. Mindennek finanszírozásról Böröcz László azt mondta, "nyilván ez nem egy olcsó dolog, hiszen komplett házakat kell építeni", de a hazai mellé európai uniós forrásokat vagy akár magántőkét is bevonnának.
 
Az internet-hozzáférés szélesítésére vonatkozó Fidelitas-kezdeményezést Szabó Krisztián alelnök ismertette, közölve: azt javasolják, hogy minden magyarországi egyetemen, főiskolán és kollégiumban legyen ingyenes, szélessávú wifiszolgáltatás. A programok további részleteit a folytatásban a kormányzattal és szakmai szervezetekkel közösen, velük egyeztetve szeretnék kidolgozni - mondták.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.