Kezelné Sólyom aggályait a kormány

Bajnai Gordon érti az államfő aggályait a családtámogatási rendszer módosításával kapcsolatban, azonban úgy véli, a kormány csütörtökön bejelentett kisgyermekvédő csomagja kezelni fogja ezeket az aggályokat.

A miniszterelnök az RTL Klub Híradójának nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön a Köztársasági Elnöki Hivatal közölte: Sólyom László köztársasági elnök nem ért egyet a gyermekgondozási segély (gyes) időtartamának három évről két évre csökkentésével, ezért nem írta alá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt.

Az államfő a törvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, döntését levélben tudatta Szili Katalin házelnökkel. A közlemény szerint a köztársasági elnök indoklásában kiemelte: fontos, hogy az anyák továbbra is szabadon dönthessenek a munkába való visszatérésről.

Budai Bernadett kormányszóvivő Halásztelken, egy felújított óvodában tartott sajtótájékoztatón közölte, a gyes időtartamának csökkentése mellett a kormány programot dolgozott ki a gyerekvállalás ösztönzésére; ennek keretében 2012-ig, főként EU-s forrásból, 15-16 ezerrel kívánja bővíteni az óvodai, bölcsődei férőhelyek számát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.