Ferencváros: tiltakozás a kilakoltatás ellen

A jogsértő kilakoltatások ellen tiltakoztak a ferencvárosi önkormányzat épülete előtt A Város Mindenkié csoport aktivistái és más civilek. Az önkormányzat úgy véli, jogszerűen jártak el.

A mintegy félszáz demonstráló a Bakáts utcai hivatal előtt a magasba tartotta az ombudsman egyik júliusi jelentésének méteresre nagyított oldalait, ebben Szabó Máté alapjogot sértőnek minősítette a ferencvárosi hajléktalankunyhók lerombolását. A biztos akkor azt írta, a hajléktalan emberek alapjogainak szempontjából aggályos és megengedhetetlen, hogy hatósági eljárás, köztisztasági vagy éppen kertészeti tevékenység látszatát keltve takarítják el a viskókat. Szabó Máté szerint a IX. kerületi önkormányzat kellő körültekintés és gondosság nélkül intézkedett a Határ úti erdősávban, az úgynevezett Kiserdőben lévő hajléktalantelep felszámolásáról, és nem fordított figyelmet az érintettek elhelyezésére.

A tiltakozók mostani demonstrációjukon a ferencvárosi és több hasonló kerületi intézkedés ellen emelték fel a szavukat. A mostani demonstrációt azért rendezték meg, mert délelőtt tartották a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a viskóbontással kapcsolatos ügy első tárgyalását. A szabálysértési pert még márciusban a IX. kerületi rendőrkapitányság kezdeményezte "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség" szabálysértése miatt; a szervezet két aktivistája ugyanis szerintük meg akarta akadályozni a hajléktalanok viskóinak elbontását. Az aktivisták arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a bíróság az ügyben új tárgyalási napot tűzött ki októberre. Egyikük, Misetics Bálint a mostani demonstráción azt mondta, kétségtelen, hogy engedetlenek voltak, de nem a jogszerű intézkedéssel, hanem a "hatósági önkénnyel" szemben. Közölte, az önkormányzat "erdőtakarításra hivatkozva a megfelelő közigazgatási eljárások lefolytatása és az érintettek értesítése nélkül járt el".

A ferencvárosi önkormányzat továbbra is határozottan kitart azon álláspontja mellett, amely szerint jogszerűen jártak el a Kiserdő lomtalanítása és kitakarítása során.

Közleményük szerint a Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai szempontok alapján határozta meg az erdőtakarítás időpontját, s megfelelően járt el az ott életvitelszerűen tartózkodókkal szemben. Az érintetteket a munkálatokról és az esetleges balesetveszélyről időben tájékoztatták, emellett pedig szociális munkások segítségét vették igénybe a hajléktalanok megfelelő elhelyezése érdekében.

Az önkormányzat azt is jelezte, hogy szívesen kezdeményez párbeszédet A Város Mindenkié csoporttal, és más kerületek szakembereit is meghívná a találkozóra. Saját tapasztalataikat is szívesen megosztanák, ugyanis az erdőből az Aszódi úti szállóra költöztetettek többször is elégedettségüknek adtak hangot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.