Fenyegető levél lőszerrel Hévíz fideszes polgármesterének

Életveszélyes fenyegetést tartalmazó levelet és benne egy éles lőszert kapott hétfőn Papp Gábor, Hévíz nemrég megválasztott fideszes polgármestere.

"A levél feladója egyelőre ismeretlen, ám a bélyegen található pecsétből kiderül, hogy a küldeményt a hévízi postán adták fel" - áll a Fidesz közleményében, amely szerint Papp Gábor otthonába érkezett a levél.

"Nézd meg jól az ajándékunkat, a következőt nem a postás hozza. Ez nem fenyegetés, ez ígéret" - írta a küldemény feladója.

A hévízi polgármester a közlemény szerint kijelentette: tudatja a levél feladóival, hogy nem lehet megfélemlíteni.

Hozzátette: amikor az önkormányzati választásokon történő megmérettetést vállalta, tisztában volt azzal, sokaknak nem áll érdekében, hogy Hévízen változás kezdődjön. Kampánya során, majd polgármestersége első hónapjában sem titkolta, hogy Hévízen új szemléletű városvezetést valósít meg és lezárja az elmúlt évekre jellemző "elfogadhatatlan és törvénytelen ügyeket", s akik eddig "nem a tisztességes úton jártak", azokban "ez félelmet kelt".

A közlemény kitér arra, hogy Papp Gábor többedmagával korábban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. ügyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.