Fémkereskedőknek dolgozott a számlagyár

Milliárdos tételben állított ki hamis számlákat fémkereskedő társaságoknak 14 cég a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint, az ügyben országosan csaknem negyven helyen tartottak házkutatást és foglaltak le iratokat, egyéb bizonyítékokat és összesen négyszázmillió forint értékben vagyontárgyakat a pénzügyi nyomozók.

A NAV közleményében kifejtette: nyomozóik számára a bankszámlaközi forgalomból, valamint a számlázó társaságok hátteréből egyértelműen kiderült, hogy a fémhulladékkal kereskedő cégek csalással akarták csökkenteni a fizetendő társasági és a különadó összegét a könyvelésükben.

Hozzátették, a társaságok vezetőit gyanúsítottként hallgatták ki, miután országosan csaknem negyven helyen tartottak házkutatást, foglaltak le iratokat és egyéb bizonyítékokat. A pénzügyi nyomozók mellett kommandósok és revizorok is közreműködtek a bűnszervezet tagjainak leleplezésében.

Az adóhatóság szerint a fiktív számlák nemcsak az adóminimalizáláshoz kellettek, hanem ahhoz is, hogy a fémhulladékok beszerzését legalizálják. A számlagyár és a kereskedők tranzakciói úgy működtek, hogy a számlák ellenértékének átutalása után a pénzt szinte azonnal kivették, és a jutalék levonása után visszaadták a számlák megrendelőinek – olvasható a közleményben, amelyben azt is megjegyezték, hogy – mint az ilyen esetekben mindig –a közreműködő számlázó cégeket külföldieknek, illetve fellelhetetlen illetőknek eladták, azok helyett újakat alapítottak.  

A NAV tájékoztatása szerint a hulladékkereskedelemben már évek óta működik a fordított adózás, ezért a bűncselekménnyel okozott kár enyhébb, mint ha a számlák levonandó áfát is tartalmaztak volna. A hatóság szerint a költségvetést feltehetően így is több százmillió forint kár érte, amelyet azonban ellensúlyoz az akcióban lefoglalt vagyontárgyak értéke, összesen ugyanis négyszázmillió forintot érnek azok az autók, ingatlanok és ingóságok, valamint a készpénz, amelyeket a nyomozók a házkutatások alkalmával lefoglaltak.

A nyomozás adócsalás és csalás, továbbá magánokirat-hamisítás gyanújával folytatódik; hárman előzetes letartóztatásban, hatan pedig házi őrizetben vannak. Az adócsalásért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság – áll a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.