Felszámolják a pécsi közlekedési társaságot

A Pécsi Törvényszék elrendelte a Pécsi Közlekedési Zrt. felszámolását – adta hírül a Hvg.hu.

2013. augusztus elsején adott be felszámolási eljárás iránti kérelmet a Tüke Busz a Pécsi Törvényszékre a Pécsi Közlekedési Zrt. ellen. A Tüke 220 millió forintos kölcsönt adott a PK-nak 2011 decemberében, amelyet az utóbbi cég nem törlesztett. A két cég közötti matek után a Tüke szerint a PK 230 millió forinttal maradt nekik adós - írja a Hvg.hu a Pécsistop.hu-ra hivatkozva.

A bíróság a kérelmet elutasította, a felszólító levél ugyanis, amelyet a Tüke csatolt az anyaghoz, formailag nem volt megfelelő. Ettől a kezdeményezés még izgalmas, hiszen minden jogviszonyt, amely miatt a Tüke most felszámolást kezdeményezett, Árki Sándor írt alá. Árki ma a Tüke vezérigazgatója, ám amikor a száz százalékban városi cég kölcsönt adott a PK-nak, akkor még az utóbbi társaságot vezette. Mi több, még akkor is a PK vezérigazgatója volt Árki, amikor a cégnek az első 150 millió forintot vissza kellett volna fizetnie - írja a portál.

A sikertelen felszámolási kísérletre végül a Mecsekbusz Kft. tett pontot, ha nem is közvetlenül. A PK Zrt.-be pár éve befektető társaság az elmúlt időben egymás után nyerte a Pécs Holding jogsértő eljárása miatt indult pereket a szekszárdi választott bíróságon a PK-val szemben. A felszámolást végül ennek nyomán a Mecsekbuszt képviselő ügyvédi iroda indította meg a megítélt, de ki nem fizetett, összesen kevesebb mint 650 ezer forintos munkadíj miatt.

Bár az összeg jóval csekélyebb a Tüke által követeltnél, a beadvány viszont formailag megfelelt a jogszabályoknak, így a Pécsi Törvényszék a napokban elrendelte a PK felszámolását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.