Félresiklott magyarázat után mégis megjavítják a villamossíneket

Nemrégiben még azt közölte a Népszabadság cikkére reagálva a BKV, hogy szakmailag rendben vannak a 4-es és 6-os villamos vonalán azok a sínjavítások, amelyeket a lapunknak nyilatkozó szakértő „sufnituningként" jellemzett. Ehhez képest most már a BKV sem tartja olyan jónak a javításokat, legalábbis erre utal az, hogy a tervezettnél jóval előrébb hozták a nagykörút elhasználódott pályaszakaszainak szeptember elején még jövő évre előirányzott javítását.

Már a BKV szerint sem nagyon szakszerű munka ez
Már a BKV szerint sem nagyon szakszerű munka ez
Veres Viktor / Népszabadság

A BKK hétfőn közleményben tudatta: a hétvégén a Széll Kálmán tér és a dél-budai végállomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Ebben az időszakban ugyanis – a lapunkban bemutatott szakaszt is érintve – javítják az elhasználódott pályaszerkezeteket.

Mindeközben a Margit hídon a dilatációs készülékeket cserélik. Itt érdemes megjegyezni: a Népszabadság 2012-ben írta meg, hogy komoly gond van a Margit hídon alkalmazott dilatációs készülékekkel, mert a szerkezetet nem jól méretezték.

A Margit hídon 2016. szeptember 24-én 6:00órától 2016. szeptember 26-án 4:00 óráig vágányzár lesz. Ebben az időszakban cserélik a Margit hídi P4bj jelű síndilatációt (szigeti bejáró előtti jobb sínszál, Széll Kálmán tér felé). A dilatáció cserét a 2009. – 2011. évben elvégzett nagy felújítás garanciális kötelezettség terhére a Vasútépítő Zrt. végzi, aki a MH-2009 Konzorcium (Közgép, Strabag, A-Híd) szak-alvállalkozója volt. A munkálatok villamos pályán kívüli területet nem vesznek igénybe, közúti- és gyalogosforgalom korlátozással nem jár.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.