Félpályás útlezárást hirdetett az MSZP

 Az MSZP helyi szervezeteinek kezdeményezésére félpályás útlezárás lesz január 30-án minden olyan útszakaszon, amely január 1-jétől fizetős lett - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Tóbiás elmondta, azt a bejelentést várták a kormánytól, amelyben elismeri: rossz vicc volt az útdíj bevezetése az eddig nem fizetős autópálya-, autóútszakaszokra. Hangsúlyozta, az MSZP fenntartja korábbi álláspontját és követeli, hogy a kormány vonja vissza a társadalommal és az önkormányzatokkal sem egyeztetett, szakmailag pedig végiggondolatlan útdíjat. Jelezte, a jövő hét pénteken azért tartanak demonstrációt, mert úgy látják, segíteni kell meghozni a kormány döntését. Emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök korábban azt mondta, mindenki elmondhatja a véleményét az útdíjról. Hozzátette, inkább arra van szükség, hogy a kormány felszámolja korrupt rendszerét.

Azzal összefüggésben, hogy a kormány szerdán közölte, lezártnak tekinti a beutazási ügyet, miután az Egyesült Államok nem függeszti fel André Goodfriend korábbi budapesti amerikai ügyvivő, mostani követtanácsos diplomáciai mentességét, az MSZP elnöke azt mondta, akkor lesz lezárva ez az ügy, ha Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke és az érintett állami vezetők lemondanak, és a kormány kivizsgálja az állami vezetők körében lévő korrupciós ügyeket.

Tóbiás értékelése szerint Orbán Viktor megpróbál ellépni a felelősség elől. Pedig az ő felelőssége lenne, hogy a magyar nép megtudja, kik vannak az amerikai kitiltási listán, illetve kik azok a kormánytagok, akiknek tudomása volt egyes állami vezetők érintettségéről - tette hozzá.

Az új amerikai nagykövetet, Colleen Bradley Bellt köszöntve a pártelnök közölte, biztos benne, hogy a diplomata együttműködő partnere lesz a kormánynak, az ellenzéki pártoknak és a civil társadalomnak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.