Feloszlatnák a Heves megyei közgyűlést

Nem jelentek meg több bizottsági ülésen sem fideszes képviselők, pedig fontos pályázatokról kellett volna dönteni. Van, aki emiatt feloszlatná a Heves megyei közgyűlést.

– Eddig és netovább! – mondta a szocialista Érsek Zsolt a Heves megyei közgyűlés legutóbbi ülésén, s azt kérte képviselőtársaitól: döntsék el, hogy kit képviselnek. Ha Heves megyét, akkor tartsák meg méltóságukat, ha pedig valami hatalmi összeesküvés kiszolgálói, akkor nincs helyük a közgyűlés munkájában! - tudósított az eseményről a heol.hu. Mindezt azért zúdította a közgyűlés tagjaira Érsek Zsolt, mert február 16-án a Megyei Fejlesztési és Nemzetközi Ügyek Bizottsága és az Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottság elnöke – Csík Balázs (Fidesz) és Juhász Attila Simon (Fidesz) – nem jelent meg, így az ülések elmaradtak.

Az ügy körüli vita azóta sem csitult, pénteken is főként e téma köré csoportosultak a felszólalások.A Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnöke, Dudás Róbert (Jobbik) „Ki hogyan értelmezi a közgyűlési munkát?" címmel osztotta meg véleményét. Így fogalmazott: „Nonszensz! Szégyelljék magukat! Adjanak számot arról, hol voltak a bizottsági ülések idején!" Dudás Róbert azt is kijelentette: ügyrendi javaslatban kezdeményezi a Heves Megyei Közgyűlés testületének feloszlatását, legyenek új választások, hogy a közgyűlésbe olyan képviselők juthassanak, akik komolyan veszik feladatukat, dolgozni akarnak a megyéjükért, nem pedig önös- és pártérdekek vezérlik őket.

A megyei közgyűlés pénteki ülését megelőzően Szabó Róbert elnök a többi közt arról tájékoztatott: visszavonja a javaslatot a  megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések nevű pályázat benyújtásáról, tekintettel a jelenleg is folyó tárgyalásokra. – E visszavonás természetesen nem azt jelenti, hogy a pályázatot nem nyújtjuk be március 17-ig. A benyújtásra a hivatalnak közgyűlés döntése nélkül is lehetősége van. De a támogatási szerződés megkötése előtt tárgyalni fogjuk ezt – magyarázta az elnök.A Jobbik"feloszlató" javaslatáról úgy nyilatkozott: egy megyei időközi választás – ami Heves megye 120 településén zajlana – hónapokig elvonná a figyelmet és az energiát a munkától, nem beszélve a több százmillió forintos költségről. - Persze, a Jobbiknak semmi sem drága, ha a hatalom megszerzéséről van szó. E botránykeltő mutatvány most is átgondolatlan volt, újra bizonyították: akinek a kalapács az egyetlen szerszáma, az képes mindent szögnek nézni – írta közleményében a közgyűlés elnöke.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.