Felmosta a Hősök terét az Új Generáció

Hétfőn felmosta a fővárosi Hősök terét az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági  szervezetének néhány tucat aktivistája. Léderer András, a szervezet elnöke az MTI-nek azt mondta, hogy akciójukra, amelynek a "Lemossuk a gyalázatot" nevet adták,  annak nyomán került sor, hogy előző nap ott avatták fel a Magyar Gárda újabb 650 tagját.

A politikus emlékeztetett: már akkor is tiltakoztak, és  figyelmeztettek a veszélyekre, amikor 2007-ben az első gárdistákat avatták a Várban. Véleménye szerint az elmúlt hónapok romaellenes akciói azt mutatják, hogy jogos volt a tiltakozásuk.

A szabad demokrata ügyvivő hangot adott annak a véleményének is, hogy a március 15-i avatáson elhangzottak olyan nézetek, amelyek szavai szerint "a történelem szemétdombjára valók" nem méltók a magyar hősökről elnevezett térhez, de semmilyen más közterülethez  sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.