Félmillióra büntették Dombóvár volt polgármesterét

Szabó Lóránt ellen egy helyi fideszes önkormányzati képviselő indított per rágalmazás miatt. A szocialista városvezető a pert elvesztette, emiatt posztjáról távoznia kellet . Most a kártérítés összegértől döntött nem jogerősen a bíróság.

Félmillió forintos kártérítésre kötelezte nem jogerősen a Tolna Megyei Bíróság Szabó Lorándot, Dombóvár volt szocialista polgármesterét, aki ellen Naszvadi Balázs dombóvári fideszes önkormányzati képviselő nyújtott be keresetet egy rágalmazó kijelentés miatt.

A keddi ítéletről Naszvadi Balázs tájékoztatta az MTI-t. A képviselő közölte: hárommillió forintos vagyoni kár megtérítésére nyújtott be keresetet, továbbá azt kérte, hogy a volt polgármester a város internetes honlapján és a testületi ülésen is adjon elégtételt számára. Közlése szerint a bíróság előbbinek helyt adott, utóbbit viszont elutasította. Naszvadi hozzátette: valószínűleg fellebbez a döntés ellen.

A képviselő azért fordult bírósághoz, mert Szabó Loránd 2008. november 28-án, testületi ülésen azt állította, hogy a Dombóvár környéki önkormányzati társulás vezetőjeként tizenhat önkormányzatnak hatmillió forintos kárt okozott, és ezt bíróság is megállapította. Az egykori polgármester ezt az állítást interneten is közzétette.

A Tolna megyei bíróság Szabót a rágalmazásért július 2-án jogerősen elítélte, a polgármester az ügy miatt már ezt megelőzően lemondott tisztéről. A keddi ítéletet Szabó Loránd az MTI megkeresésére szempontjából elfogadhatónak nevezte tekintettel arra, hogy jóval kisebb mértékű kártérítést ítéltek meg a felperesnek, akinek jelentős perköltséget is fizetnie kell. A volt polgármester "pontatlan kijelentésnek" nevezte a testületi ülésen elhangzott állítást, amivel kapcsolatban megjegyezte: a bíróság nem ítélte azt jogszabályba ütközőnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.