Félmilliárd forintot zárolnának Gőgösék vagyonából

Csaknem félmilliárd forint értékben kérte a vagyoni zár elrendelését Gőgös Zoltán ügyében a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt fordult a bírósághoz június végén, írja a Napi Gazdaság.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyújtott be vádindítványt pótmagánvádlóként a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Gőgös Zoltán nevével összefüggésbe hozott Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület ügyében. Az egyesület ugyanis a volt szocialista képviselő államtitkárságának idején jutott soron kívül félmilliárd forinthoz, hogy kommunikálják a nemzetközi pénzügyi válság hatásait. Mindez Gőgös Zoltán közreműködésével történt meg. A vádindítványában a volt államtitkárt mint elsőrendű vádlottat nevesítik.

A Napi Gazdaság információi szerint az ügy lebonyolítása során a tárca saját jogi főosztályának kifogásait sem vette figyelembe. E szerint a kért célra nem adható támogatás, az összeg nagysága miatt pedig elengedhetetlen lenne a közbeszerzés, a tervezett tevékenységek költségvonzata pedig szerintük irreálisan magas volt, a támogatási szerződésben meghatározottak köre elnagyolt és nehezen számon kérhető, ezért amennyiben aláírja a minisztérium a szerződést, úgy büntető- és polgárjogi kockázatokat is vállal. Az államtitkár figyelmen kívül hagyta az államháztartáson kívüli szervezeteknek nyújtott támogatásokkal kapcsolatos miniszteri utasítást is, amely egyértelműen tiltotta a dotációk egy összegben történő előreutalását. Az eljárás során szabálytalan volt az ügyintézés soronkívülisége is.

Az FM arra is felhívja a bíróság figyelmét, hogy az egyesület csekély számú polgárt ért el kommunikációs kampányával. A megkapott összegből már másnap több mint 41 millió forintot saját hiteleinek törlesztésére fordított – vagyis nem a támogatási szerződésben foglalt kampányt finanszírozták.

A hűtlen kezelés gyanúját veti fel a tény, hogy Gőgös Zoltán elsőrendű vádlott, volt államtitkár úgy írta alá a támogatási szerződést és engedélyezte a kifizetést, hogy nem győződött meg a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület kérelmének valódiságáról, célszerűségéről, indokoltságáról és hasznosságáról. Vitathatatlannak nevezik a vagyonkezelési kötelezettségek szándékos megszegése és a vagyoni hátrány keletkezése közötti közvetlen ok-okozati összefüggést is. A büntetőjogi felelősségre vonás mellett az FM polgárjogi igényt is bejelentett 483,253 millió forint visszaszerzése érdekében, amelynek hatszázalékos kamatára is igényt tartanának. Egyúttal indítványozták az elsőrendű vádlott, Gőgös Zoltán mentelmi jogának felfüggesztését s a vádlottak – a volt államtitkár és az egyesület korábbi elnöke – vagyonának zár alá vételét a fent jelzett összeg erejéig.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.