Mennyit ér? Felmentették a vásárhelyi Fidesz-elnököt

A Makói Járásbíróság fölmentette a rágalmazás vádja alól a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének elnökét, Gaizerné dr. Havasi Katalint a napokban.

Ez az ügy Lázár János elhíresült kiszólásának - emlékeztetőül: akinek nincs semmije, az annyit is ér - folytatása. A 2008-ban a hódmezővásárhelyi közgyűlésben elhangzott hosszabb felszólalás egy lényegi részlete 2011-ben felkerült az internetre.

Ahogy Ady Endre hívta, Hódmezővásárhely, a paraszt Párizs
Ahogy Ady Endre hívta, Hódmezővásárhely, a paraszt Párizs

A kiszivárogtatás mögött a helyi Fidesz-szervezet Havránek Ferenc munkáspárti képviselőt, Lázár helyben legfajsúlyosabb politikai ellenfelét sejtette. A Rádió X nevű, azóta megszűnt helyi rádióállomás a sokat idézett szövegrészt bejátszva megkérdezte a helyi pártok képviselőit, mi a véleményük róla. A Fidesz képviselője nem fogadta el a rádióállomás meghívását, a többiek azonban kifejtették az álláspontjukat.

Ezt követően a Fidesz egy szórólapon és a Superpress nevű hirdetési újságban gyakorlatilag minden helyi háztartásba eljuttattak egy hirdetést, amelyben leírták, hogy a manipulált hangfelvétel a Rádió X stúdiójában készült, így vélhetőleg a rádióállomás tulajdonosa és technikusa vágták össze Havránek részvételével.

A hirdetésben közölték mindhárom személy nevét, címét, fotóját és telefonszámát. Havránek Jóri András akkori adatvédelmi biztoshoz fordult, aki megállapította, hogy visszaéltek a személyes adataikkal, ez pedig bűncselekmény. Hiába tettek azonban feljelentést az érintettek, a rendőrség nem haladt a nyomozással, noha gyorsan kiderült, hogy a helyi Fidesz-elnök adta fel a hirdetés szövegét.

A rendkívül egyszerű eset két és fél év után jutott el a bírósági szakaszba. A nyomozó hatóságok ide-oda tologatták az aktákat. A személyes adatokkal való visszaélés az ügyészség szerint nem volt megállapítható. Végül Havránek Ferenc magánvádas pert indított rágalmazás miatt, mondván, hamisítással vádolta meg őt a Fidesz-elnök hirdetése.

Az ügyészség nem volt hajlandó képviselni a vádat. A két másik kiszerkesztett személy belefáradt a küzdelembe, és nem vállalta a magánvádas pert. A Makói Járásbíróság pedig arra hivatkozva mentette föl a fideszes politikust, hogy a hirdetés szövege nem azzal vádolja Havráneket, hogy ő hamisította meg Lázár felszólalását, hanem, hogy tudott arról, ki hamisított.

Hiába mondta Havránek és az ügyvédje, hogy senki sem hamisított, csak kiválasztották a 8 oldalnyi szófolyamból a sokat idézett részletet, a bíró szerint a kivágás alkalmas volt arra, hogy Lázár Jánost negatív színben tüntesse föl. A bíró szerint mindez a helyi politikai csatározások része volt, mint ahogyan a reakció, a helyi Fidesz-elnök által feladott hirdetés is a három személy fotójával, címével és telefonszámával. 

Gaizerné dr. Havasi Katalin elfogadta a felmentő ítéletet, Havránek Ferenc magánvádló viszont fellebbezett az ítélet ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.