Nem bizonyítható, hogy ő a kuruc.info főszerkesztője

A Székesfehérvári Városi Bíróság pénteken felmentette a személyes adattal való visszaélés és a rágalmazás vádja alól M. Balázst, akiről a vádhatóságnak nem sikerült bebizonyítania, hogy 2006 őszén ő lett volna a kuruc.info főszerkesztője.

Az úgynevezett kuruc.info-perre - amelyet a vádlott elfogultsági indítványára a Székesfehérvári Városi Bíróságon tárgyaltak - egy öt évvel ezelőtti esemény miatt kerül sor. A 2006-os őszi budapesti zavargásokat követően a kuruc.info weboldalára felkerült négy fővárosi bíró és egy ügyész több személyes adata: lakcímük, mobiltelefonszámuk, egyiküknek a fényképe is. Ugyanebben az időszakban a szélsőséges nézeteket hirdető portálon a zavargásokban részt vevőkkel szemben eljáró bírákat és ügyészeket több cikkben is hazaárulóknak, vérbíráknak titulálták. A személyes adatok nyilvánosságra kerülése után az érintetteket telefonon és levélben ismeretlenek számos alkalommal fenyegették, zaklatták.

Az eset miatt a Fővárosi Főügyészség emelt vádat M. Balázs ellen, aki a vádirat szerint a kérdéses időszakban a kuruc.info főszerkesztője volt, azaz büntetőjogi felelősség terheli személyes adattal való visszaélés, valamint nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt.

A bírósági eljárás során az ügyészségnek nem sikerült bizonyítania az álláspontját. A vádat részben tanúvallomásokra, részben arra a tényre alapozták, hogy a kuruc.info hirdetéseit a Hun Média Kft. szervezi, s ebben a cégben M. Balázsnak tulajdonrésze van. A vád koronatanúja Polgár Tamás (Tomcat) volt, aki maga jelentkezett az ügyészségen azzal, hogy tárgyi bizonyítékokkal tudja igazolni: a kérdéses időszakban valóban M. Balázs volt a kuruc.info főszerkesztője. Tomcat számos olyan cikket mutatott be a bíróság előtt, amelyek még 2006 ősze előtt jelentek meg a kuruc.infon, és azokon M. Balázs több alkalommal is főszerkesztőként jelölte meg magát. Polgár szerint a vádlott csak a 2006-os események után próbálta meg eltüntetni a nyomait a weboldalról, onnantól tagadta azt, hogy köze lenne a portálhoz. Tomcat vallomását azonban jelentősen gyengítette, hogy saját bevallása szerint is 2008 óta perben és haragban áll egykori harcostársával.

M. Balázs a bírósági eljárás végéig egyszer sem tett vallomást, és nem válaszolt a neki feltett kérdésekre sem, ám az utolsó szó jogán mégis megszólalt:  elmondása szerint semmilyen kapcsolatban nem állt a kuruc.infoval, és nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.

Az első fokú bíróság a tárgyaláson bemutatott bizonyítékok alapján nem látta bizonyítottnak, hogy M. Balázs lett volna a portál főszerkesztője. Az ítélet arra is kitért, hogy az eljárás során nem sikerült beszerezni olyan adatokat, amelyek igazolták volna, hogy a vádlottnak hozzáférése lett volna a portál felületéhez.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a vádlott bűnösségének megállapításáért fellebbezést jelentett be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.